Baltával támadt a rendőrökre
Forrás: Pexels
Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok szerint egy zalai kistelepülésen a napokban falopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. A helyszínen megjelenő járőrök intézkedni kezdtek a tetten ért férfivel szemben, aki szidalmazta a feltételezett bejelentőt és családtagját, továbbá megöléssel fenyegette őket – számolt be a Központi Nyomozó Főügyészség.
A szövegben az is olvasható, hogy a megalapozott gyanú szerint az elkövető ezt követően megindult a rendőrök felé, és a baltát a válla fölé, ütésre emelve támadóan lépett fel mindkettejükkel szemben. A járőrök erősítést kértek, majd a férfit elfogták és megbilincselték. A nyomozás során az ügyészség a férfit – az őrizetbe vételét követően – gyanúsítottként hallgatta ki, aki a közölt gyanúsítás ellen panasszal élt és tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
A hatvanas éveiben járó gyanúsított korábban is követett el hasonlóan erőszakos bűncselekményt hivatalos személy ellen, amiért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A gyanúsított terhére róható bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – írta az ügyészség.
A közlemény azzal az információval zárult, hogy a bíróság az ügyészség indítványára a gyanúsított letartóztatását 2026. augusztus 10-én – figyelemmel a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére – egy hónapra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás