loading

Rács mögött a ragadozó

2020. jún. 23. 14:12
1 perces olvasmány
Rács mögött a ragadozó

Egy közösségi oldalon 19 évesnek hazudva magát férkőzött egy 14 éves lány bizalmába a gyanú szerint az a 31 éves férfi, akit a szentendrei rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.

Egy népszerű közösségi oldalon előzetes ismeretség nélkül követett be 2020. június elején egy 14 éves lányt a magát alig nagykorúnak feltüntető férfi, majd egyre bensőségesebb beszélgetések zajlottak közöttük. Intim fotókat és videókat kért a lánytól, egy részüket meg is kapta. Miután kiderült, a lány szülei töröltették a férfi profilját, ám nem sokkal később más néven regisztrálva ismét felvette a kapcsolatot a lánnyal. Találkozót beszéltek meg, ami csak azért nem jött össze, mert a szülőknek újfent a fülébe jutott a megújított online kapcsolat. Gyermekük helyett ők jelentek meg a megbeszélt helyen, próbálták visszatartani, de a lebuktatott férfi elmenekült. A szülők értesítették a rendőrséget.

A szentendrei nyomozók még aznap azonosították a ragadozót, B. Jánost fővárosi tartózkodási helyéről állították elő 2020. június 18-án. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen panaszt ugyan nem tett, de vallomást sem. Az azóta letartóztatott férfival szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság.

(Police.hu - Fotó: bitport.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás