20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
BelföldHírek

Csányi Sándor a sertéspestis egyik nyertese

Nem járt rosszul Csányi Sándor cége, az MCS Vágóhíd Zrt. a sertéspestissel. A cég az MTI-ben jelentetett meg közleményt, amiben azt írják, hogy átalakították a fertőzés hatására új exportstratégiát alkottak, és az Európai Unión kívül kereskednek a magyar sertéshússal, így 10-15 százalékkal tudták emelni a bevételeket – írja az Index.hu.

Pókos Gergely, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy a sertéspestis tavalyi megjelenését, terjedését és az emiatt bevezetett kereskedelmi korlátozásokat megelőzően az export jelentős részét szállították a távol-keleti piacokra, Japánba, Kínába, Dél-Koreába. Az EU-n belül elsősorban a spanyol, az olasz, illetve a balkán piacain, alacsonyabb áron találtak csak vevőkre.

A két és fél éve termelő mohácsi vágóhíd éves viszonylatban 100 ezer tonna sertést dolgoz fel, felerészben belföldi piacra, felerészben exportra, utóbbi értéke idén elérheti a 30 milliárd forintot.

A vállalat árbevétele tavaly közel 50 milliárd forint volt, amely idén akár 10-15 százalékkal is bővülhet, ráadásul úgy, hogy a vágási mennyiség alig haladja meg a tavalyit.

Az MCS Vágóhíd Zrt. vesztesége 2017-ben közel egymilliárd forint volt, amely tavaly tovább, 4,7 milliárd forintra nőtt. Pókos Gergely kiemelte, hogy a sertéspestis miatt előre látható volt az áremelkedés, és jövőre is az ideihez képest jelentősen magasabb élőállat- és húsárakra számítanak a piacon.

A vágóhíd évente egymillió sertést dolgoz fel, amely heti szinten 20 ezer normál, és ezer nagysúlyú állatot jelent. A létesítménynek mintegy 700 dolgozója van. A Bonafarm Csoport stratégiai partnereként működő vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzem Magyarország egyik legnagyobb vágóhídja. Az MCS Vágóhíd Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Pick Vágóhíd Holding Kft.-n és a Pick Vágóhíd Kft.-n keresztül Csányi Sándor üzletember.

(Index.hu)

További híreink

A Fővárosi Önkormányzat megszünteti a 153 éves Főkertet

Irányi Dániel

Polgármester jelölti vita volt Győrben

Dunai Tibor

Körvonalazódik egy magyarellenes tüntetés Bukarestben

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben