Csütörtök kora délelőtt kerültek táskáink az autóba és indultunk el a magyarok nagy zarándoklatára. Utunk elsődleges célja a csíksomlyói pünkösdi búcsú volt. Előtte azért beugrottunk Kolozsvárra, míg a búcsú másnapján Csíkszentsimonba látogattunk, de nem az ott készített sör miatt.
Az indulás napján végül négyen vágtunk neki az útnak egy utolsó perces lemondás miatt. Hárman már rutinos „búcsúzók” voltak, míg a maradék 25 százalék, vagyis én, először jártam Csíksomlyón. Erdélyben és Székelyföldön persze többször megfordultam, ezért is vártam kíváncsian a magyarság legnagyobb keresztény zarándoklatát. Jobb később, mint soha, tartja a mondás ugyebár.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú évszázados múltra tekint vissza (Fotó: Mária Rádió weboldala)
Miről is szól Csíksomlyó búcsúja?
A csíksomlyói egy fogadalmi zarándoklat. Még 1444-ben IV. Jenő pápa buzdította körlevélben a híveket, hogy segítsenek a ferences rend templomépítésében. A búcsútartást a munkáért cserébe engedélyezte. A székelyek Mária-kultusza azonban sokkal régebbi korokba nyúlik vissza. Babba Mária, vagyis a „napba öltözött asszony” pártfogója volt a székelyeknek, akihez fohászaik és imáik is szóltak. Amikor a székelyek 1345-ben legyőzték a tatárokat, akkor utóbbiak szerint
„őket nem a székelyek győzték le, hanem a székelyek élén egy nagy lovon ülő és a kezében bárdot tartó lovag, aki felett egy gyönyörű koronás szép királynő lebegett”.
Vagyis Szent László és Szűz Mária. A búcsújárás azonban később, egy ütközet nyomán indult el. A legenda szerint 1567 pünkösd szombatján János Zsigmond erdélyi fejedelem sereggel érkezett Csíkba, hogy a helyiek mellett Gyergyó és Kászon katolikusait is unitárius hitre térítse, akár erőszak árán is. A katolikusok István gyergyóalfalvi plébános vezetésével pünkösd szombatján gyülekeztek Csíksomlyón. Amíg zajlott a Tolvajos-tetői ütközet, addig az asszonyok, a gyermekek és az öregek a csíksomlyói templomban imádkoztak, kérve Babba Mária közbenjárását, segítségét. A hagyomány szerint legyőzték a fejedelem seregét, azóta pedig ennek a győzelemnek az emlékére rendezik meg minden évben a pünkösdi búcsút. Az esemény Trianon után vált az összmagyarság zarándoklatává, mely a ’90-es évektől egyre nagyobb jelentőséggel bírt és évről évre százezrek vesznek részt rajta.
Magyarság, futball, Kolozsvár
Csütörtökön kora este egy hatalmas panelrengetegen hajtunk keresztül az autóval. Európa egyik legnagyobb lakótelepe, melyen tízezrek élik mindennapjaikat. Az egykori Kolozsmonostor helyén épült tömbházak jelezték, hogy megérkeztünk Kolozsvárra. Autó letesz, sör szisszen a sofőr kezében, miközben elfoglaljuk a szállást. Sokat nem időzünk, mert vártak már minket.
Hangulatos helyekből nincs hiány Kolozsvárott (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Az este hátralévő részét a KVSC szurkolóival töltjük kedvelt törzskocsmájukban. Nem messze onnan, egy másik helyre tartva néhány „U” szurkoló is kiszúrt minket. Méregettek, telefonálgattak, mi pedig mit sem törődve velük beszélgettünk tovább fociról és magyarságról. Csak a kötelező, amik számunkra csütörtök este a legfontosabbak lehetnek néhány sör és egymás társaságában.
Fadrusz János alkotása, a kolozsvári Mátyás-szobor (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Pénteken egy gyors városnézés szerepelt a programban, persze nem mintha ne láttuk volna már ezeket az épületeket. Mégis jó minden alkalommal szembesülni Kolozsvár magyar múltjával, miközben hallgatjuk az egymással magyarul beszélgető diákokat körülöttünk. Ők a zálogai annak, hogy ne csak a múlt és a jelen, de a jövő is magyar lehessen Kolozsváron.
Mátyás király szülőháza Kolozsváron (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Már bőven délután volt, amikor egy kiadós ebéd után tovább indultunk Székelyudvarhely felé, ahol a hétvége további részén volt a szállásunk. Út közben egy Torda előtti településen keresztülhajtva láttuk, hogy éppen az AUR tagjai gyülekeznek sárga pólóikban. Kampány van, nem csak uniós, de önkormányzati választások is lesznek az országban is. A péntek este első korsó sörét már Székelyudvarhelyen fogyasztottuk el egy kellemes vacsora mellé, amolyan „polgáriasan” egy hangulatos kis étteremben.
Ez nem Bodrogkeresztúr
Egész éjjel esett az eső, aminek az ütemes kopogása ébresztett szombat reggel. Mikor elhagytuk Udvarhelyt, addigra nem csak a csapadék szűnt meg, de foltokban a kék eget is látni lehetett az oszladozó felhők között. Párás, fülledt idő elé néztünk, de ez talán egy fokkal még mindig jobb, mintha végig szakadt volna. A Csíksomlyóra vezető út nem túl hosszú, azonban rengetegen indulnak neki, ami egyetlen hatalmas dugót eredményez a szűk, kanyargós aszfaltcsíkon.
Több kilométeres autókonvoj alakult ki Csíksomlyó irányába (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Talán felmerülhet a kérdés, hogy mitől is jobb ez a búcsú, mint a bodrogkeresztúri „zsidójárás”? Hiszen Bodrogkeresztúrra is egy kistelepülésre érkezik több tízezer ember néhány napra, és hát alapvetően Csíksomlyó és környéke infrastruktúráját sem a zarándoklat tömegeihez méretezték. Hasonló érveket fogalmazott meg Megyeri Jonatán is, amikor a Soundot és más tömegrendezvényeket hasonlított a zsidó zarándoklathoz.
A dugóban araszolva volt idő a tájban is elmélyedni a gondolataink mellett (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Mégis hatalmas az ellentét a két esemény között. Ugyanis Bodrogkeresztúrral ellentétben Csíksomlyó a búcsúval és a fogadalmi zarándoklattal együtt fejlődött az elmúlt évtizedekben, évszázadokban. Tehát a helyi élet szerves része a szentmise köré szervezett esemény, ami kulturálisan sem idegen a magyarságtól, ellentétben a bodrogkeresztúri „zsidójárással”. Ráadásul itt valóban a helyi kisvállalkozók járnak jól anyagilag is az eseménnyel, szemben a zempléni példával.
Rengetegen keresték fel a kegytemplomot Csíksomlyón (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Majdnem két óra alatt tettük meg a nagyjából 50 km-es távolságot Csíkszeredára, de ez így is van rendben. Volt idő lelkiekben is felkészülni a szentmisére, miközben a fákkal borított hegyekben merenghettünk el gondolatainkban. A parkolóhely keresése visszarántott persze a valóságba, gyakorlatilag nagyobb esély volt ezen napon a lottó ötöshöz legalábbis közel kerülni, mint megfelelő parkolóhelyet találni. Utóbbi sikerült azért, így elindulhattunk fel a nyeregbe. Csapadék ugyan volt, de sár messze nem, ami megkönnyítette a feljutást. Már amennyiben beszélhetünk ilyesmiről a meredek hegyoldalban felfelé kapaszkodva.
Találkozás Istennel
A nyereghez érve elképesztő látvány fogadott, hiszen már több százezren töltötték meg a csíksomlyói hegyoldalt a nyereg két oldalán. Valaki a tömegben azt mondta, több mint 300 ezren érkeztek a szentmisére idén. Elképesztő szám, amelyet csak Isten tud összehívni.
A folytonos nyüzsgés ellenére is képes megőrizni vallási jellegét az esemény (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
A zarándoklatok általában is a megtett távolságok és a fizikai megpróbáltatások ellenére sokkal inkább szólnak arról a belső útról, melyet magunkban kell végigjárnunk. Sokszor talán megfeledkezünk erről a bazári forgatagban, a zsibvásári pezsgésben. Pedig hiába a hatalmas tömeg, valójában csak magunk vagyunk a csurig telt csíksomlyói nyeregben. Pontosabban kettesben, hiszen a
csíksomlyói búcsú nem csak a magyarok nagy zarándoklata, de egyben találkozása Istennel.
Ezt éreztem maradéktalanul a tömeg magányában a csíksomlyói nyeregben, miközben hallgattam a prédikációt és figyeltem a szertartást. Szemlélve a tömeget felemelő, magasztos érzés volt körbenézni. Több százezer ember, több százezer magyar nem csak a Kárpát-medencéből, de a világ távoli helyeiről, aki eljött, hogy megvallja magyarságát és a hétköznapokon talán túlságosan is a háttérbe szoruló katolikus hitét a pünkösdi hétvégén. Egyúttal letegyen valamit terheiből, hogy megbánva bűneit tehessen új fogadalmat Isten színe előtt. Csíksomlyón, magyarul.
Több mint 300 ezren voltak az idei búcsún (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Újuljatok meg, ez az idei fogadalmi búcsú mottója. A megújulásnak pedig belülről kell jönnie, és szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel és a közösséggel, hallhattuk az üzenetet Felföldi Lászlótól, a pécsi egyházmegye püspökétől. Volt idő elmélkedni ezeken a gondolatokon is, miután elkészült néhány közös fénykép barátainkkal a szentmise zárását követően. Amikor háromszázezer ember énekelte a magyar, a székely és a csángó himnuszt, hitet téve magyarsága mellett a csonkaországtól több száz kilométerre, mégis ősi magyar földön. Azonban ez nem csak rólunk, magyarokról szólt, hanem Európáról is, amely nemzeteinek őriznie kell Istenhitét és kereszténységből fakadó hagyományait is.
A meredekebb oldalon volt nehezebb a lejutás, de a panoráma mindenért kárpótolta, aki ezt választotta (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Volt idő aztán elmélkedni az egész rendezvényen, szertartáson a lefelé tartó úton a meredek hegyoldalban, és amikor már újra egyként hömpölygött a tömeg Csíkszereda utcáin. Nehéz szavakba önteni az ilyenkor az ember fejében kavargó gondolatokat és érzéseket, melyek a lelket járják át. Egy biztos, innen senki nem úgy távozik, ahogyan megérkezett.
Sehol egy hangos szó, sem eldobált szemét, csak az utcán távozó százezres tömeg (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Az eseményen természetesen jelen vannak árusok, beszerezhető a kegytárgyak mellett mindenféle egyéb kütyü és ereklye. Főtt kukorica, lángos és üdítő is kapható, de mégsem éreztem úgy magam, mintha mondjuk a Városliget forgatagában lettem volna május elsején. Nem mintha sűrűn járnék oda, de a gyerekkori emlékek azért előtörnek. Az emberek ugyanis, akik Csíkszereda utcáit lepték el, különböző módokon és szinteken, de mégiscsak átszellemülnek a szentmisére tartva. Ez a fajta emelkedettség pedig nem engedi a zsibvásári dorbézolást és zsibongást, jóllehet ugyanúgy beszélgetnek egymással nem csak ismerősök, de ismeretlenek is. A szállásra visszatérve természetesen jól esik megkóstolni az ajándékba kapott ágyas áfonya likőrt, de csak módjával. Hiszen tudtuk, hogy vasárnap is hosszú nap vár ránk.
Hamisítatlan megyei futball
Mivel a négy utazóból hárman is a labdarúgás fanatikusai vagyunk, így természetesen nem maradhatott ki a hétvége programjából a futball sem. A körzeti bajnokság elsőosztályában (ez a megye egynek felel meg) a második helyezett Csíkszentsimon a harmadik Agyagfalvi Lendületet fogadta vasárnap délután. A meccsre Sepsi OSK-szurkoló barátainkkal együtt látogattunk el a településre, ahol a Csíki sör manufaktúrája is található.
Pályára vonulnak a csapatok, háttérben a helyiek szerint 1942-ben átadott lelátó (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Komoly tétje volt a mérkőzésnek, hiszen a vendégek öt pontos lemaradásban voltak a meccs előtt a hazaiakhoz képest. Nem fogok senkit becsapni, az igazság az, hogy láttam már jobb mérkőzéseket is. A találkozón nem voltak káprázatos cselek, bár próbálkoztak ilyesmikkel becsülettel. Nem a taktikus a játék jellemezte a mérkőzést, cserébe lüktető és őszinte volt. Vagy őszinte és lelkes, ezzel pedig valamennyire mégiscsak megadta azt az élményt, amiért ezt a csodálatos sportot oly sokan szeretik szerte a nagy világban. Csak a gól hiányzott, de az nagyon.
Gólt sajnos nem láthattunk (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
A hangulat is ennek megfelelő volt, a szinte teljesen megtelt közel száz esztendős fa lelátón ülve éreztem, hogy a szurkolók végig együtt éltek a játékkal. Szurkoltak, tapsoltak, bosszankodtak, váltakozó sorrendben. Már ami az első félidőt illeti. A nézőszám és az atmoszféra mindenesetre gond nélkül felülmúlta egy Felcsút–Mezőkövesd találkozó semmihez sem hasonlíthatóan érdektelen miliőjét. A második játékrészre aztán a pályán a lendület, a lelátón pedig a hangulat kezdett a Szovjetunióhoz hasonló hanyatlásba. Ellentétben a kommunista államszövetséggel, a szurkolók még tartogattak energiát egy nagy dobáshoz a gól nélküli döntetlennel végződött találkozó lefújását követő percekre.
Nem volt látványos mérkőzés, de küzdöttek a csapatok becsülettel (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
A két csapat legutóbbi találkozása finoman szólva sem ért véget békével, hiszen a játékosok és a szurkolók is egymásnak mentek. Már a mérkőzés előtt szóltak hírek a lehetséges folytatásról, és bizony záporoztak is a hazai szektorból a sebtében kialakított vendégsarok irányába a kiabálások, beszólások. Erre a meccsre az előző találkozás miatt ugyanis külön vendégszektort alakítottak ki, melyet biztonságiak felügyeltek. Szükség is volt rájuk, ugyanis a lefújás után a kifelé áramló hazai szurkolók csak megtalálták a tucatnyi agyagfalvi drukkert. Ordibálás, lökdösődés, vagyis igazi paprikás megyei hangulat. Az alkalmat kihasználva viszont be tudtam sétálni a gyepszőnyegre, hogy szemből is szemügyre vehessem a nyolcvankét esztendeje átadott kis lelátót.
Tömegjelenet a mérkőzés végén (Fotó: L.T. / Magyar Jelen)
Valóban egy hamisítatlan megyei futball élménnyel lettünk gazdagabbak vasárnap délután. Már csak egy kiváló ebéd volt hátra a hétvégéből, hogy aztán hétfőn reggel elinduljunk vissza Budapestre. Rengeteg nagyszerű pillanatot éltünk át, és jó volt látni a sok régi ismerőst, barátot Erdélyben és Székelyföldön is. A legfontosabb találkozás persze még mindig az, amely fent, a nyeregben talált ránk a tömegben is egyedül állva. Nekem az első csíksomlyói búcsúm volt, amin részt vettem, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Ez egy fogadalom is lehet akár, amely a megújulást szolgálja.
Kiemelt kép: Lipták Tamás / Magyar Jelen
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
