16.2 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Külföld

Egy 107 éves holland nő lehet a legidősebb gyógyult

Egy 107 éves holland nőnek is sikerült legyőznie a koronavírust, feltehetőleg ő a legidősebb páciens, aki kigyógyult a Covid-19-betegségből.

A délnyugat-hollandiai Goeree-Overflakkee sziget egyik idősotthonában élő Cornelia Ras március 17-én esett ágynak, egy nappal a 107. születésnapja után, előzőleg az intézmény több másik lakójával együtt részt vett egy istentiszteleten.

Nem sokkal később a nőnél és a szertartás negyven másik résztvevőjénél is kimutatták a vírust.

A fertőzöttek közül azóta tizenketten meghaltak, Rasszal azonban a hét elején azt közölték az orvosai, hogy sikerült legyőznie a betegséget.

Unokahúga, Maaike de Groot elmondta, hogy Ras nem szed semmilyen gyógyszert és a mai napig magabiztosan jár-kel.

(MTI)

További híreink

Végre megszólalt a londoni késelő ellen narválszarvat ragadó bátor férfi

Kemény János

Lemondott az észt belügyminiszter, miután korruptnak nevezte Joe Bident és fiát

Varga Lilla

“Fiatalok” támadták meg a svéd lányt, pórul jártak

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen