Fokozatosan erősödik 2023 eleje óta a lakossági hitelek iránti kereslet Magyarországon, és a megkötött szerződések volumene soha nem látott szintre ért 2024-ben. Eközben a lakossági hitelek állománya közel kilenc százalékkal emelkedett a tavaly novemberig számított egy év alatt, amivel az ország az Európai Unió élmezőnyébe tartozik. Az erős növekedésben meghatározó szerep jutott a támogatott hiteleknek is. Az élénk hitelpiaci kereslet – részben a munkáshitel bevezetésének köszönhetően – 2025-ben is fennmaradhat – írja a vg.hu.
Látványos növekedést hozott 2024 a lakossági hitelek piacán: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az év első tizenegy hónapjában összesen 2417 milliárd forint értékben kötöttek új lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók, ami drasztikus mértékű, hozzávetőleg 70 százalékos emelkedést tükröz a megelőző év azonos időszakához képest.
A lakossági hitelpiac fokozatos élénkülését jól szemlélteti, hogy miközben 2023 januárjában még nem egészen százmilliárd forintnyi új lakáscélú és fogyasztáshitel-szerződést kötöttek a hazai pénzügyi szolgáltatók, 2024 novemberében már 230 milliárd körül járt a havi volumen – sőt, a nyár közepén és szeptemberben 260 milliárd forint környékén mozgott.
A havi szerződéses összeg fokozatos emelkedése pedig szinte minden, a lakossági hitelpiacon meghatározónak tekinthető terméknél látható: ez alól csak a babaváró kölcsön egyértelmű kivétel, ahol a volumen a korábbi években megszokottnál alacsonyabb szinten stabilizálódott.
A lakáshitelek éve volt a tavalyi
A jegybank adatai szerint az igazán látványos bővülést a lakáshiteleknél hozta 2024: az év első tizenegy hónapjában 1234,6 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek az ügyfelek és a bankok, ami majdnem a két és félszerese volt az egy évvel korábbi 531,4 milliárdnak. A bődületes mértékű emelkedéshez persze a lakossági hitelpiac 2023-as látványos megtorpanása is kellett, amelyet jelentős részben a piaci kamatok emelkedése okozott.
Ám alacsony bázis ide vagy oda, a lakáshitelpiac 2024-es számai rendkívül impozánsnak mondhatók: olyannyira, hogy a november végéig tartó időszak adatai alapján már borítékolható az új éves rekord a piacon.
A most érvényes – egyébként 2021-ben beállított – 1303 milliárd forint körüli rekord megdöntéséhez decemberre nem egészen 70 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést kell kimutatnia február elején esedékes év végi statisztikáiban az MNB-nek.
Mindent vittek a személyi kölcsönök
A fogyasztási hiteleknél egyértelműen a személyi kölcsönökről szólt 2024, hiszen itt közel 755 milliárd forintnyi új szerződést sikerült kötni tizenegy hónap leforgása alatt, ami jóval meghaladja a 2019-es 558,7 milliárd forintos, eddigi éves rekordot is.
Az élénk kereslet – nem meglepő módon – új rekordokat hozott a lakossági hitelek állományánál is.
Az MNB adatai szerint a hitelportfólió mérete november végére rekordszintre emelkedett, és meghaladta a 11 ezermilliárd forintot, ami erőteljes, 8,7 százalékos bővülést tükröz 2023 tizenegyedik hónapjához képest.
vg.hu nyomán
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Fokozódik a lakhatási válság: tovább drágulnak az ingatlanok