4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Együtt döntöttek a halál mellett: búcsúlevelet írt a mosonmagyaróvári apa és lánya a tragédia előtt

Mint ismert, múlt pénteken egy idős férfi megölte 50 éves lányát, majd magával is végezni próbált Mosonmagyaróváron. Az apát eszméletlenül találták a házban, de sikerült újraéleszteni, majd kórházba vitték. A lánya azonban addigra már halott volt.

A Blikk úgy tudja,

a férfi azért végzett lányával, mert az mozgásképtelen, súlyosan sérült volt, és az apa halála után nem lett volna, aki gondoskodjon róla.

A lap információ szerint

apa és lánya közösen döntött arról, hogy mindketten meghaljanak. Búcsúlevelet is írtak, amiben állítólag ezt megfogalmazták.

Egy idős asszony, aki régóta ismerte a családot, mert egy házban lakik velük elmondta, hogy az 50 éves nő betegen született: nem tudott mozogni, ezért 24 órás ápolásra szorult. A szülők nagyon szerették a lányukat, együtt gondozták otthon, majd beadták egy intézetbe, később azonban mégis hazahozták. A család élete akkor fordult fel, amikor kiderült, hogy az anya rákos, mellette pedig dialízisre is kellett járnia.

Az asszony szerint az apa nagyon rosszul viselte felesége betegségét, és teljesen összetört, amikor az asszony meghalt. Bár ezután is ugyanúgy gondozta a lányukat, egyre szótlanabb és rosszkedvűbb lett, nem is nagyon hagyta el az otthonukat.

Egy másik ismerős a lapnak elárulta, hogy

az idős férfi unokája talált rá haldokló nagyapjára, ő értesítette a mentőket, akik még újra tudták éleszteni a férfit, aki jelenleg is kórházban, az intenzív osztályon fekszik.

(szmo.hu nyomán)

További híreink

Az olasz bíróság elrendelte a szélsőjobboldali Facebook oldalak újranyitását

Szabó Norbert

Nevelt lányait rontotta meg, az idősebbiket áruba bocsátotta

Kiss Albert

Minden középület és egymillió háztartás tetején helyez el napkollektorokat Szöul városa

Avar Álmos

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben