Most szombaton – március 29-én, délután – Fonó községben demonstrációt tart a Mi Hazánk, annak kapcsán, hogy a közelmúltban egy magából kivetkőzött drogos egy fahusánggal több embert megtámadott, s ebben két idősebb hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy belehaltak az ütlegelésekbe. A rendezvény koordinátorát, Jozó Tamást kérdeztük a demonstráció céljáról.
– Én a Somogy vármegyei Mi Hazánk elnöke vagyok, így értelemszerűen rám hárult az a feladat, hogy ezt az eseményt itt helyben megszervezzem.
Az eseményen nemcsak mi hazánkos politikusok – Erdélyi Ákos, a Mi Hazánk kaposvári önkormányzati képviselője, Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke, és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke – szólalnak majd fel, de idevárjuk beszédével Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg vezetőjét is.
Úgy érezzük, meg kell szólalnunk, hiszen a droghelyzet sajnos már itt, a mi környékünkön is tarthatatlanná vált. A szegényebb rétegek – elsősorban a cigányságból, illetve lecsúszott magyarokból kerülnek ki a fogyasztók – olcsón, akár pár ezer forintért juthatnak hozzá ellenőrizetlenül a legveszélyesebb kábítószerekhez. S ha ezeket a szereket bárki össze-vissza szedi, azok hatása az egyén viselkedésére teljesen kiszámíthatatlan lehet. A mostani elkövető, a kétszeres gyilkossá vált férfi is kábítószer hatása alatt volt, még a saját családjával szemben is agresszívvé vált, így sajnos várható volt az is, hogy ez a viselkedése előbb-utóbb tragédiába fog torkolni. Erre utal, hogy már a gyilkosságait megelőző napon megtámadott a helyi buszmegállóban egy fiatal párt – ebben az sem zavarta, hogy a hölgy várandós volt – emiatt feljelentést is tettek ellene. Véleményem szerint, ha ezt a bejelentést a rendőrség komolyabban kezelte volna, a későbbi tragédiák bizonyára meg sem történnek.
🔥 Mozgósítás!
📣 Vonulásos demonstrációt tartunk a somogyi Fonón, ahol egy őrjöngő drogos bűnöző két asszonyt gyilkolt meg a kisboltban, egy harmadik idős embert pedig az utcán vert össze egy husánggal.🚨 Korábban is ártatlanokra támadt a gyilkos, feljelentés is történt,… pic.twitter.com/okPkjeyv9a
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) March 24, 2025
A rendezvényen egyrészt a konkrét esettel kapcsolatosan szeretnénk részvétünket nyilvánítani az áldozatok felé, de nagyon fontos az az üzenetünk is, hogy ez a jelenlegi kábítószer-fogyasztási helyzet már semmiképpen nem tartható tovább. Már ma is minden olcsó, ellenőrizetlen dizájner drogot fogyasztó emberben egy időzített bomba ketyeg, kiszámíthatatlan, hogy kiben milyen hatást vált ki az elfogyasztott szer. Össztársadalmi szinten sem tűrhetjük, hogy ez a folyamat folytatódjon – ezt a Mi Hazánk már évek óta hangoztatja – s úgy látszik, ennek megakadályozására most már kormányzati szinten is végre erélyesebb fellépés történik.
Fonó egy kis, pár száz fős település, érthető, hogy minden helyit megdöbbentett ez a brutális, horrorfilmekbe illő bűncselekmény. S jóllehet ezt a rendezvényt ebben a kis faluban tartjuk, reméljük, az esemény kap akkora nyilvánosságot, amellyel felhívhatjuk a figyelmet, a huszonnegyedik órában vagyunk abban a tekintetben, hogy hatásosan és radikálisan lépjen fel a hatalom a kábítószer előállítása, terjesztése, fogyasztása ellen. Mert ha ez nem történik meg, bárki áldozatává válhat egy magából kifordult ember őrjöngő gyilkolási vágyának.
Várunk tehát mindenkit – helyieket és az ország bármely részéből érkezőket – a Kaposvár melletti Fonón most szombaton, március 29-én 16 órakor a fonói kisboltnál, hogy mécsesgyújtással emlékezzünk az áldozatokra; felvonulásunkkal, tüntetésünkkel, az elhangzó beszédekkel pedig kinyilvánítsuk: a drogfogyasztás állatot csinál az emberből, ebből pedig egy egészséges társadalom nemcsak hogy nem kér, de kötelessége tűzzel-vassal fellépnie is ellene!
Kiemelt kép forrása: MW
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!