2.4 C
Budapest
2022. december 2., péntek
Magyar Jelen
BűnügyHírek

Életveszélyesen bántalmazta jegyesét a 15 éves fiú

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a jegyesét többször bántalmazó fiatalkorú ellen, aki a vád szerint a Dunába is belelökte a lányt.

A vádirat szerint a vádlott, a cselekmény idején 15 éves fiú jegyben járt egy lánnyal, a sértettel. A viszonyuk megromlott, a fiú a lányt többször bántalmazta, majd 2018. március 3-án a IX. kerületben, a Duna ráckevei-soroksári ágának partjára hívta sétálni. A pár a fiú féltékenysége miatt összeveszett, a vádlott megütötte, majd több mint 4 méter magasról a fagyos folyóba lökte a sértettet. A lány kimászott, a fiú azonban ezt követően is bántalmazta, amely következtében a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorúval szemben emberölés bűntettének kísérlete, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék, mint a fiatalkorúak bírósága előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésére.

A terhelt jelen ügyben, ügyészi indítvány alapján letartóztatásba került, majd később – az ügyészi indítványtól eltérően – a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A vádlott 2019. augusztus 8-án a bűnügyi felügyeletből megszökött, levágta magáról a nyomkövető eszközt, és a megalapozott gyanú szerint az újabb barátnőjét és annak édesanyját késsel bántalmazta. Emiatt a fiatalkorú ellen újabb eljárás indult, amelyben ügyészi indítványra letartóztatták, jelenleg is a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

További híreink

Fellökte és rugdosta a földön fekvő osztálytársát egy 11 éves fiú

Magyar Jelen

Kiskorú nevelt lányát zaklatta az őrizetbe vett tarnazsadányi “férfi”

Varga Lilla

Elszabadultak az indulatok a gyermekotthonban – veszélyben forgott egy kiskorú élete

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben