11.7 C
Budapest
2021. április 11., vasárnap
Magyar Jelen
Kultúra

Emlékérmét bocsát ki a jegybank a forint bevezetésének 75. évfordulóján

A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat bocsát ki 2021. augusztus 1-jén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.

Az érmék képi megjelenéséről február 1. és 22. között közönségszavazást tartottak. A tájékoztatás szerint a szavazáson részt vevő öt pályázati anyagra 77 525 szavazat érkezett a jegybank weboldalán keresztül. A legtöbb, 21 279 szavazatot elnyert pályázati anyagot Gyuró Mónika készítette. A nyertes pályázat fókuszában a forintot kibocsátó jegybank központi épületének ábrázolása áll, közli az MTI.

Az MNB a forint jubileuma alkalmából az 5 forintos forgalmi érme hat változatának egyidejű kibocsátását tervezi. Az érmék tematikus oldala a FORINT szó egy-egy betűjét jeleníti meg.

A pályázatra meghívott tervezők feladata olyan pályázati anyag készítése volt, melynek mind a hat eleme egységes képet nyújt, azonban külön-külön is értelmezhető, továbbá kritérium volt az is, hogy az érméken szereplő kiemelt betűkből a FORINT szó összeolvasható legyen.

Mint írták, Gyuró Mónika nyertes pályaműve mind a hat elemén a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete látható, melyek megfelelő sorrendbe helyezve, együttesen az épület perspektivikus képét mutatják. A hat féle érmekompozíció részét képezik a FORINT szó egyes betűi, melyek egyedi betűtípusa az évfordulóra emlékezve az 1946-ban megjelent forintérméket idézi. A hat érme mindegyikén megjelenik a “75 ÉVES FORINT” felirat, a kibocsátás helyét jelölő “MAGYARORSZÁG” felirat, valamint a kibocsátás idejére utaló “2021” évszám is.

További híreink

Dante-emlékév: az Isteni színjáték ritkán látható illusztrációi virtuálisan megtekinthetők

Varga Lilla

A legtöbb karácsonyi tüzet gyertyák, mécsesek okozzák

Faragó Dániel

Vasárnap mutatja be új lemezét Hobo

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben