daextlwcn_print_scripts(false);

A dél-koreai értesüléseket alaptalan pletykának nevezte Észak-Korea ENSZ-képviselője, számolt be róla az MTI.

“Ami az Oroszországgal való úgynevezett katonai együttműködést illeti, küldöttségem nem érzi szükségét, hogy kommentálja ezeket az alaptalan, sztereotip pletykákat” – nyilatkozta egy észak-koreai képviselő az ENSZ-közgyűlés ülésszakán hétfőn késő este.

A dél-koreai külügyminisztériumba a minap már bekérették Oroszország szöuli nagykövetét, hogy magyarázatot követeljenek tőle az ügyben, ugyanis a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat jelentése szerint Észak-Korea úgy döntött, hogy mintegy 12 ezer katonát küld Oroszország segítségére, és ebből mintegy 1500 már Oroszország keleti területein tartózkodik. A jelentésében műholdfelvételeket is közzétettek, amelyeken állítólag az Oroszországban állomásozó észak-koreai csapatok láthatóak. Ezen az X-re feltöltött videón állítólagosan egy orosz kiképzőtáborban masírozó koreai katonák szerepelnek, de OSINT-forrás lévén ezt nehéz minden kétséget kizárólag megerősíteni.

Ellenlépéseket helyezett kilátásba Szöul

A szöuli elnöki Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) szerint a fejlemény “jelentős biztonsági fenyegetést” jelent mind Dél-Korea, mind a nemzetközi közösség számára, és “durva megsértése” azoknak az ENSZ biztonsági tanácsi határozatoknak, amelyek tiltják a katonai együttműködést Észak-Koreával.

Ezzel párhuzamosan Kim Tedzso nemzetbiztonsági tanácsadó egy keddi tájékoztatón azt mondta: Dél-Korea az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés szintjéhez igazodva ellenlépéseket fog tenni, de nem részletekbe nem bocsátkozott.

Oroszország a háború kitörése óta megerősítette kapcsolatait a kommunista országgal. Vlagyimir Putyin 2000 óta először idén nyáron látogatott Észak-Korea fővárosába, Phenjanba. Október 15-én pedig az elnök benyújtotta az orosz parlament alsóházához azt a törvényjavaslatot, ami kimondaná: Oroszország és Észak-Korea katonai szövetséget köt, vagyis ha az egyik tagállamot megtámadják, akkor a másik fél katonai segítséget nyújt neki.

Eszkalálódik a helyzet a Koreai-félszigeten

(MTI nyomán)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);