Európa anélkül jutott túl a keresztyénségen, hogy valaha igazán keresztyénné lett volna

Hogyan ünnepli húsvétot a Magyarországi Református Egyház, Európa hogyan viszonyul a kereszténységhez, milyen a magyar társadalom állapota, és vajon kapnak-e közkegyelmet Budaházy Györgyék, ezekről és sok más érdekes témáról beszélgettünk Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkésszel. Interjúnk alább olvasható. 

– Mit jelent önnek személy szerint a húsvét, hogyan készül rá lelkiekben?

– Mint minden hitét gyakorló keresztyén, én is nagyheti böjttel készülök húsvétra, mely a feltámadás örömünnepe számunkra. Halottainkra mi ekkor is kiemelten emlékezünk, bizonyságát adva örökkévalóságba vetett hitünkről. Számomra, nemzeti radikális szemléletű ember lévén,

Magyarország feltámadásába vetett hitem megerősítését is jelenti húsvét, hiszen Krisztusunk nemcsak a személyes, hanem a közösségi életünket is Lelke által átjárva adja feltámadásos, új életre szülő életerőit.

– Milyen módon ünnepli Magyarországon a Református Egyház a feltámadás ünnepét?

– Ebben nincs nagy különbség a történelmi keresztény-keresztyén felekezetek között, az úgynevezett három nagy sátoros ünnepeink egyike a Karácsony és a Pünkösd között az egyházi ünnepkörben. Nagycsütörtökön a passiótörténetet, Jézus Urunk szenvedését idézzük fel igeolvasással, énekléssel, imádsággal, Nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartunk. Bűnbánati előkészítő igei alkalmak is vannak számos gyülekezetben a Nagyhét első felében, s kiemelt helyeken a zeneirodalom klasszikusain keresztül is felidéztetik Krisztus szenvedéstörténete. Ökumenikus, felekezetközi főpásztori körlevél kibocsátására is sor került ezen a húsvéton.

– Mint református lelkész milyennek látja a kereszténység helyzetét Európában?

– Édesapámat tudnám idézni helyzetértékelésem kiindulópontjaként: “Európa anélkül jutott túl a keresztyénségen, hogy valaha igazán keresztyénné lett volna.

A hitetlenség korát ráadásul felváltotta a hiszékenység kora, melynek eredményeképpen a történelem elmezavarában élünk.” Nos, úgy vélem, ezzel az európai keresztyénség helyzetének súlyosságát kellően érzékeltettem. Korábban, amikor status confessionis, azaz hitvallásos élethelyzet alakult ki, mert letértünk a Szentírásban kijelölt útról, az egyház képes volt a megújulásra. Míg a reformációban a világi elemnek, a laikusoknak a bevonása katalizálta az egyház bel- és külmissziója hitelességének helyreállítását és ezáltal hatékonyságát a legszélesebb társadalmi rétegek felé, addig ma a negatív korszellem szentségtelen hatásának az egyházat elvilágiasító törekvése tör utat magának, lásd a Német Római Katolikus Egyházban kialakult helyzetet. Ott az úgynevezett “zsinati úttal” – laikusok széleskörű bevonásával az egyház alapvető szellem-erkölcsi tanításáról szóló döntésébe – utat nyitottak az istentelen korszellemnek, mely Isten teremtési rendjét kérdőjelezi meg, ezzel együtt az eredendő bűn mindenekre elható voltát és Isten szabadításának a nem akaratlagosan elkövetett bűnökben is érvényesülő hatékonyságát relativizálja, mi több, nem egy esetben tagadja.

Miközben az egyház egyre kevésbé képes ellenállni a belső életét már szervezeti szinten is bomlasztó törekvéseknek, aközben kívülről egyre brutálisabb támadások érik a militáns iszlám és a neomarxista anarchisták részéről.

– Érzékeli ezt a problémát egyáltalán az Európai Unió vezetése?

Máshogy áll a helyzet. Az európai uniós jogrend, az állam világnézeti semlegessége álarca mögé bújva, szisztematikusan bátorítja a keresztyén hívek megfélemlítését, bátor hitvallóinak társadalmi-egzisztenciális ellehetetlenülését, az európai kultúra, művelődés- és szellemtörténet identitásképző elemeinek, külső megnyilvánulási formáinak eltörlését. A kelet-európai egyház messze jobb kondícióban van a nyugat-európaihoz képest, de a veszélye itt is fennáll egy ultralibertiánus, szabadkőműves hatalomtechnika által generált egyháziatlanításnak, mellyel szemben az egyre szekularizálódóbb, elvilágiasodóbb társadalmunkban felvenni a küzdelmet emberi erővel lehetetlen, de Isten mindent lehetségesítő erejével döntő missziós feladatunk és hitbeli kihívásos próbatételünk.

Az orosz ortodox egyházzal is össze kell fognia a nyugati keresztyénségnek, ha meg akar maradni a se Istent, se embert nem ismerő eltörlés-ellenkultúra szennyáradata közepette.

– A református egyháznál maradva, a közelmúltban emléktáblát avattak Édesapjának, dr. Hegedűs Lorántnak a Károli Gáspár Református Egyetemen. Ez csupán gesztus volt az egyházi vezetés részéről, vagy egy új egyházpolitikai nyitányt jelez?

– A Reviczky utcai központi épületben, – ahol a rektori hivatal is található – annak aulájában, a KRE alapítása 30. évfordulóján, mint egyetemalapító püspöknek felavatott márványtábla, több, mint gesztusértékű lépés, előrevetíti Édesapám egyházkormányzói rehabilitálását. Bízom abban, hogy a soron következő zsinati ülésen határozati szinten is helyre kerül a “magyarok püspökének” gazdag teológusi és egyházunk bel- és külmisszióját megújító és megerősítő püspöki hagyatéka, kivált annak tükrében, hogy majd két évtizeden keresztül miként hibernálta püspökutódja az Ő örökségét, s milyen méltatlan módon és eszközökkel fosztották meg Őt minden közegyházi tisztségétől. Nem vagyunk olyan sokan hitüket gyakorló magyar reformátusok, hogy fenntartható lenne a szolgatársainkat súlyosan megosztó, s híveinket nemegyszer megbotránkoztató áldatlan helyzet. A ránk, mint egyházra magyar nemzetünk szolgálatában váró kihívás – a mostani sorsfordító időkben – egyenesen megköveteli erőink egyesítését, az egyház egységének minden szinten történő helyreállítását.

Horthy Miklós szobrának avatásán (Telex)

– Magyar vizekre evezve, itthon milyennek látja a társadalom helyzetét?

– Nagyhéten nem célszerű aktuálpolitikai üzeneteket megfogalmazni, de rólam sokan tudják, hogy annak idején MIÉP-es közéleti szerepvállalóként én is elleneztem hazánk NATO és EU csatlakozását. Ma jól látható, miként szűkíti be a kormányzat mozgásterét az a szövetségi rendszer, ahova tartozunk. Kiélezett történelmi pillanatokban hiányzik leginkább állami szuverenitásunk három döntő pillére: a hadügy, a külügy és a pénzügy – miként az I. világháború idején…

– Hasonlónak látja a helyzetet?

Noha a helyzet számos részvonatkozásban ma más, mint akkor volt, de a lényegi hasonlóság szembeötlő. Úgy vélem, az előremutató, hogy Magyarország három alapvető kérdésben igyekszik különutas politikát folytatni: a migráció, a gender-ideológia és az orosz-ukrán-amerikai proxy háború kérdésében. Ez akkor is így van, ha ezt a különállást az „ahogy lehet” politika szintjén lehet ez idő szerint csak képviselni, arra viszont ügyelni kell, hogy a brüsszeliták emiatt bevezetett pénzügyi zsarolásának negatív következményei mellett pozitívumként ténylegesen sikerüljön hazánk szűk mozgásterét érdemben növelni. Ami belső társadalmi viszonyainkat illeti: az oktatás, a kultúra és az egészségügy nemzetstratégiai jelentőséggel bíró területein látok olyan döntésképtelenséget, időnként rövidzárlatos döntéseket, amin változtatni kell, ha a magyar jövendőt kormányzati ciklusokon túl, távlatosan, új korszakot nyitva – az SZDSZ terhes örökségét is végérvényesen levetkezve – biztosítani tudjuk. A családpolitikai intézkedéseket emelném ki a kormányzat pozitív döntéseiből, mely nemzetünk megmaradását hivatott szolgálni, de mindaddig, amíg a tényleges magzatvédelem területén – amit feleségem országgyűlési képviselőként kiemelten és átfogóan szorgalmazott egy akkor elutasított törvénymódosító indítvánnyal – érdemi lépéseket az egy szívhangtörvényt leszámítva nem mer tenni a kormány, addig a népességcsökkenés megállítása sem lehetséges. Magyarországnak ugyanakkor egyre elkerülhetetlenebb, hogy felkészüljön egy magyar érdekű befogadó politika kimunkálására, az őshonos népességhez való asszimilálhatóság döntő szempontját szem előtt tartva, szemben a nemzeti létünket fenyegető, magyar voltunkat és keresztyén jellegünket felülírni szándékozó migránsáradattal.

A Hazatérés Templomában a Budaházy Bizottság alakulásán

– Egy másik témát szeretnénk még érinteni, ön is tagja a Budaházy Bizottságnak. Hogyan értékeli a másodfokú döntést?

– A Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil kezdeményezés a Hazatérés Templomában alakult meg, fontosnak tartva azt, hogy igazságot szolgáltassunk a meghurcolt hazafiaknak, azon honfitársainknak, akik a legkülönbek voltak közülünk azzal, hogy ténylegesen ellenálltak a magyarellenes állami terrort megvalósító posztkommunista hatalomnak. Ördögi módon akciónak tüntették fel a reakciót, a választ az ő sátáni gonoszságukra, az elcsalt parlamenti választásra, a beismert kormányzati hazugságdömpingre, az ország szabadrablásos csődbevitelére, az 1956-os Forradalom kitörésének 50. évfordulóját ünneplők szétverésére, ártatlanok bebörtönzéséért hatósági hamis tanúzások alapján futószalagon hozott ügyészségi eljárásokra és bírósági döntésekre, magyar nemzeti érzésű emberek rendszerszintű üldözésére, megalázására és kínzására.

– Ez valóban elég sötét helyzetelemzés.

A Hunnia-perben a megismételt eljárásban másodfokon született ítélet ugyanakkor lehetővé teszi a végrehajtási kegyelem megadását azoknak, akik a vádlottak közül nem részesülhettek eljárási kegyelemben.

A büntetési tétel ugyanis érdemben így hasonló nagyságú, mint akiket a jogerős ítélet kimondása előtt, az elsőfokú ítélet után eljárási kegyelemben részesített a köztársasági elnök. Nyilvánvaló a jogi csapdahelyzet: a terrorvád és a bűnszervezeti minősítés törvényi szinten megvalósult kritikátlan kiterjesztése mindennemű cselekvő politikai ellenállásra ráhúzhatóvá vált, a bíróság pedig a vád mentén, azt kimerítve, de azon túl nem terjeszkedve köteles eljárni. A bíró ki is mondta, hogy az ügyészségnek lett volna lehetősége a vád minősítésén változtatni, ahogy azt is kijelentette, hogy nem tartja terroristának a vádlottak egyikét se, sőt, a társadalom hasznos tagjainak nevezte őket. Eszerint az ügyészség által fenntartott terrorvádhoz és bűnszervezeti minősítéshez képest a lehető legkisebb büntetési tételt szabta ki a bíróság.

– Ön szerint lesz köztársasági elnöki kegyelem?

– A történelmi szükségszerűség rendszerint materialista filozófusok hivatkozása volt, a kegyelem megadása Budaházy Györgynek és társainak Novák Katalin köztársasági elnök asszony részéről még ennél is több: társadalom-lélektanilag és örökkévaló etikai értékrendileg nem is száz, hanem ezerszázalékos bizonyosságú szükségszerűség. Reméltem, hogy erre húsvétig sor kerül, de biztos vagyok abban, hogy a hazafiak szabadságát biztosító döntésre már nem kell sokáig várni. Köszönet mindezért a kiállásért minden jóakaratú honfitársamnak, egytől egyig kiváló embereket ismertem meg ezen kezdeményezésünkön keresztül, kik közül két jó barátomat dr. Morvai Krisztinát és dr. Gaudi Nagy Tamást emelnék ki a BBI tagjai közül, akik a kezdet kezdetén áldozatkészen felvállalták a meghurcolt hazafiak és honleányok ügyét, továbbá az azóta szintén barátommá vált Kondor Katalint, aki a BBI-nek a kegyelmi kérvényt támogató első civil levelét írta,

valamint Böjte Csabát, aki római katolikus szerzetesként kérésemre testvéri szolidáris imával erősítette az ügyünket győzelemre segítő szabadító isteni gondviselésbe vetett hitünket.