A koronavírus okozta gazdasági recesszió nem meglepő módon a zeneiparban is érzékelteti káros hatását. Számos zenekar kénytelen volt elbocsátani az alkalmazottait, hiszen a rádiós lejátszások és a szerzői jogdíjbevételek, reklámbevételek is jelentősen csökkentek. Az egyik zenei producer, DJ ennek kapcsán volt az ATV vendége.
Lotfi Begi a fent említetteknek megfelelően arra panaszkodik, hogy az előre jelzettnél sokkal kevesebb jogdíj csippant a számláján. Szögezzük le, hogy a zene mára ipar lett, és mint ilyenben az alkotókon kívül rengeteg iparos dolgozik, akik megfeszített kemény munkával érik el azt, hogy eltartsák saját magukat és a családjukat. Színpadot építenek, turnébuszt vezetnek, szállást foglalnak, alkudoznak a megrendelővel és nem utolsó sorban elviselik a zéneszeiket.
Már csak ezért sem engedhető meg semmilyen kárörvendés a kiesett jogdíjak, vagy koncertbevételek tekintetében.
A zenéről nehéz bármit is írni, tudjuk, hogy ez a kultúránk, vagy éppen a kultúrálatlanságunk része. Ízlés dolga, úgy tartják, hogy ezért vitatkozni sem érdemes rajta. Ezt némileg árnyalja, hogy az ízlés nem az emberrel, vagy társadalommal született adottság, hanem egy olyan tulajdonság, ami hosszú-hosszú évek alatt alakul ki, ráadásul folyamatosan változik is. Az ízlés kialakulásában szerepe lehet az oktatásnak, a szocializációs közegnek, de számos mesterséges tényező is alakítja az ízlésünket. Kultúrpolitika, reklámok, rádiós lejátszások, termékmegjelenítések, insta bejegyzések határozzák meg a hétköznapokban hallgatott hazai és nemzetközi lejátszási listákat. A zene iparrá vált, a zene kultúrája pedig kultúramentessé.
Egy szám dallamát 2021-ben auto-tune programok, mesterséges zajkeverések és a trendek nagymintás megfigyelésén alapuló adaptációk határozzák meg. A szövegek túlnyomórészt kulcsszókutatás, hashtag rangsor, reklámok és márkaelhelyezés alapján íródnak.
Objektíve kijelenthető, hogy már saját ízlésünknek sem vagyunk urai.
Ez sajnos nem ment fel minket, felelősségünk van abban, hogy mire figyelünk oda, mit adunk tovább. Az sem mindegy, hogy közönség vagyunk, vagy közönségesek vagyunk. Egy rövid időszaktól eltekintve jóformán 1,5 éve semmilyen koncertet és fesztivált nem lehetett megtartani, így az online zenelejátszások jelentősége drasztikus mértékben növekedett. A Youtube-on a felkapott zeneszámok menüpont alatt sajnos eléggé jól nyomon követhető, hogy Magyarországon egy adott időszak alatt melyik zenéket hallgatták a legtöbben, melyek terjedtek a leggyorsabban.
Nézzük is sorrendben az első öt “felkapottat”!
Az elmúlt 40 napban ez az 5 remekmű érdekelte leginkább a hazai közönséget. A képet tovább szomorítja, hogy ezek olyan előadók olyan alkotásai, amelyeket a rádiók egyátalán nem játszanak, tehát ezeket nem lehet csak úgy meghallani, vagy véletlen odakapcsolni, mint egy TV műsor esetében. Ezeket bizony önszántunkból választottuk ki, önszántunkból indítottuk el őket, az elmúlt negyven napban összesen 6.500.000 alkalommal.
Az egyetlen kivétel ez alól Pápai Joci (őt játssza a közrádió), aki kiváló üzletet kötött a T.Danny-vel való együttműködéssel, hiszen előbbit a 30 alattiak nem hallgatják, utóbbit pedig a rádiók nem játsszák soha, így ez egy win-win üzlet. Az összes fentebb látható alkotás ugyanarra az érzelmi és képi világra épít. Semmilyen művészet, zenei kvalitás, vagy szövegírói készség nem fedezhető fel.
A művészet evészetté, zabálássá vált. A matematika, a grafika, és a marketing egyértelműen győzelmet aratott a zene felett.
Fájdalmas ezt annak tudatában megállapítani, hogy a zenegyűjtők több, mint 200.000 magyar nyelvű népi dallamot gyűjtöttek össze az elmúlt évszázadokban. Még fájdalmasabb ezt Kecskemétről, Kodály városából leírni. Összehasonlító jelleggel jegyezzük meg, hogy ez a szám a német nyelv esetében alig 5000.
A járvány sok előadót kiélezett helyzetbe hozott, nem biztos, hogy mindegyikért kár. A pandémia időszaka sok élményt elvett tőlünk, egyszer azonban vége lesz a korlátozásoknak és minden visszatér a régi kerékvágásba. De csak akkor, ha hagyjuk.
Az újraindulás soha nem látott esélyt ad arra, hogy tudatos fogyasztással, tudatos döntésekkel csak azokat a kulturális javakat kapjuk vissza régi életünkből, amelyek elvesztéséért valóban kár lenne.
Az elmúlt 30 évben először van reális esély arra, hogy senkik felkapása helyett a saját fejünket emeljük fel. Legalább itt, a nemzeti oldalon.
(Faragó Dániel – Magyar Jelen)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
