A közérdekű vagyonkezelő alapítványi rendszer felülvizsgálatát meg kell kezdeni
Állampusztai munkáltatás | Kép forrása: old.bv.gov.hu
Az Agrárminisztérium első feladatai között szerepel a Lázár János kuratóriumi elnöksége alatt működő Jövő Nemzedék Földje Alapítvány gazdálkodásának átvilágítása – tájékoztatta a napokban a közvéleményt Bóna Szabolcs agrárminiszter, a szeged.hu honlap tudósítása szerint.
A miniszter, aki egyébként szintén egy nagy mezőgazdasági cég, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. tulajdonosa, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok rendezvényén nyilatkozott arról, hogy nagyon gyorsan elindítják Lázár János alapítványosított agrárcégének átvilágítását, a bekebelezett állami vállalatok és a szintén az alapítványnak juttatott börtönföldek felülvizsgálatát – írja a szegedi hírportál.
Az alapítvány kezelésébe rendelt állami cégek, például a közeli állatifehérje-feldolgozó,
az ATEV Zrt. (Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat) körülményeit is kivizsgálják, hiszen az ATEV is olyan szolgáltatást nyújt, amely megkerülhetetlen a mezőgazdasági, élelmiszeripari cégek működésében, ezért alapvetően nonprofit módon kellene működnie
– mondta Bóna Szabolcs Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok megnyitóján.
Megvizsgálják továbbá azt a március végén született kormányhatározatot is, amely szerint jelentős közvagyon felett szerzett kezelési jogot Lázár alapítványa.
Az összesen 1374 darabos ingatlancsomagban egy 2026. márciusi kormányrendelettel egyebek mellett tizenhatezer hektárnyi, négy állami büntetés-végrehajtási agrárcég által művelt föld is szerepel.
A közalapítványt a 2021. évi XV. törvénnyel hozták létre, és százszázalékos tulajdonában van az ATEV mellett a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. és a Concordia Közraktár Zrt. Az alapítvány célja a nemzeti tulajdont jelentő földek és kulcsfontosságú élelmiszeripari cégek vagyonkezelése, valamint az agrárképzés támogatása.

Az állami tulajdon, a nemzeti vagyon közalapítványokba kiszervezése nemcsak a mezőgazdaságban, hanem más területeken is gyakorivá vált. Ilyen terület például a felsőoktatás olyan ingatlanvagyona, mint a sokezermilliárdos SOTE-klinikaépületvagyon (Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány). Vagy amint azt a Magyar Nemzeti Bank PADME (Pallas Athéné Domus Meriti) közalapítványának botránya kapcsán láttuk, az ország minden más jövedelemtermelő szektorát érintette a folyamat. Ezek azok a szervezeti formák, ahol „a közpénz elveszti közpénz jellegét”.
Az innen kivett osztalékokat aztán nemcsak kampányfinanszírozásra lehet fordítani, hanem például a kórházi ingatlanvagyont magánkórházaknak juttathatják százéves, egyforintos bérleti konstrukcióval, vagy akár nyílt eladással is, mondván, hogy az épület életveszélyes vagy kihasználatlan.
Az állami tulajdon és haszna nem kerülhet magánkezekbe – közalapítványokon keresztül sem.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás