loading
Menü
Támogatás

Egy felmérés szerint a magyar cégek 80 százaléka még nem szabályozza az MI munkahelyi használatát

2026. máj. 20. 14:36
2 perces olvasmány
Kép forrása: ipopba/Getty Images Kép forrása: ipopba/Getty Images

A magyar cégek döntő többsége, 80 százaléka még nem foglalkozik a mesterséges intelligencia (MI) munkahelyi bevezetésével és szabályozásával, miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt magán- vagy munkahelyi célokra – derül ki az ESET kiberbiztonsági cég hazai forgalmazójának megbízásából készített reprezentatív kutatásból, amelyet az MTI szemlézett.

A „MI a baj? – Mesterséges intelligencia, IT-biztonság és mentális egészség” című iparági elemzésből kiderült, hogy az MI-t használók 65 százaléka saját kezdeményezésre alkalmazza ezeket az eszközöket a munkája során, míg mindössze 11 százalékuk használ munkáltató által biztosított megoldást. A válaszadók több mint háromnegyede továbbra is a ChatGPT-vel azonosítja a mesterséges intelligenciát.

A kutatás szerint jelentős a bizalmatlanság és a bizonytalanság az MI használatával kapcsolatban. A megkérdezettek 77 százaléka teljes mértékben egyetértett azzal, hogy az MI által adott eredményeket embernek is ellenőriznie kell. Kétharmaduk (64 százalék) szerint túlságosan megbízunk a mesterséges intelligencia javaslataiban, míg 91 százalék véli úgy, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket jobb, ha ember végez.

A válaszadók csaknem háromnegyede szerint túl könnyelműen osztunk meg adatokat az MI-vel, és 51 százalékuk úgy véli, hogy a technológia növeli az IT-biztonsági kockázatokat.

A megkérdezettek több mint 70 százaléka szerint ma már nehéz megkülönböztetni az MI-vel készült tartalmakat a valóságtól, és csaknem minden második ember szerint a technológia „elbutítja” a felhasználókat. A reprezentatív felmérést a Medián végezte 600 fős mintán 2025 novemberében, a kiberbiztonsági termékeket gyártó ESET hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. megbízásából.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás