16.7 C
Budapest
2021. szeptember 19., vasárnap
Magyar Jelen
Bűnügy

Gyilkosságot követett el Debrecenben, beismerő vallomást tett a rendőröknek

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kell felelnie a 27 éves férfinak.

Mint arról korábban  a rendőrség beszámolt, egy 2020. július 12-én Debrecen, Erzsébet utcában történt bántalmazás miatt nyomoztak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának rendőrei. Az áttörés 2021. február 4-én jött az ügyben, amikor a nyomozók beazonosítottak egy férfit és egy nőt, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A 27 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy ő bántalmazta a sértettet. Mint kiderült, vitatkozni kezdtek, ami egészen verekedésig fajult, azonban a gyanúsított a dulakodás közben földre kerülő áldozatát többször fejbe is rúgta, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrök halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették bűnügyi őrizetbe a helyi lakost és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2021. február 10-én elrendelt – tette közzé a police.hu

A minden részletre kiterjedő nyomozás során a bűnügyesek átminősítették a cselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

(Fotó: police.hu)

További híreink

Játékokat lopott a játékboltból

Kiss Albert

Kábítószer birtoklás miatt előállították M. Richárdot

Irányi Dániel

Őrizetbe vették a székesfehérvári fegyveres rablót

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen