Hétfőn 11 órakor kezdi munkáját az Országgyűlés. Honlapja szerint a napirend előtti felszólalások után jönnek a kérdések, az azonnali kérdések és válaszok, majd a napirend utáni felszólalások. Ezt követően teheti le a képviselői esküt a független Hadházy Ákos – emlékeztet a 24.hu.
A “rendszerellenes” forradalmár
Hadházy már többször kifejtette, a fizetését mandátumát felveszi, de dolgozni nem fog bejárni. Azt állítja, ezt Zuglóban is tudták, mikor megválasztották. A politikus kijelentette:
a jövőben is mindent meg fog tenni azért, hogy ne tartsa fent egy parlamentáris demokrácia látszatát.
Ezt természetesen úgy kell érteni, hogy mikor választás van, a rendszer által felállított szabályokat és keretrendszert elfogadva elindul a megmérettetésen, hovatovább meg is nyeri a saját körzetét. Szigorúan azután, hogy a mandátum és a fizetés megvan, megkezdi az “ellenállást” a rendszer ellen, ami “illegitim”, meg amúgy sem parlamentáris demokrácia.
Nem sok minden változik, csak a bankszámla egyenlege
Egy hetilapnak adott interjújában elismerte, sok minden nem változik attól, hogy leteszi az esküt, hiszen ma már egy képviselőnek sincs sokkal több joga, mint egy átlagpolgárnak (de azért a milliós fizetés, meg a juttatások elég ösztönzőek, nem igaz? – a szerk.)
Be kell járni szavazni, s akkor nem vész el a mandátum. És nyilván vannak olyan, jelképes szavazások, amelyekre egyébként is bemennék. A legfontosabb, hogy a látszatvitákat kerüljük, hiszen valódi válaszokat úgysem kapunk, ne játsszuk el fölöslegesen, afféle eleven díszletként a demokráciát
– magyarázta a politikus. Elárulta, már meg is van a mesterterve a fizetése mandátuma megtartásához. A miniszterek ugyanis halaszthatatlan közfeladatukra hivatkozva megtehetik, hogy nem járnak be a parlamentbe. Hadházy a “korrupciófeltáró tevékenységét” önhatalmúlag ugyanolyan halaszthatatlan közéleti tevékenységnek minősítette. Úgy véli, ha azt írja távolléte indokának, hogy éppen egy sok százmilliós ellopott uniós támogatásnak jár utána, azt el kell fogadnia a parlamentnek, és nem vehetik el a mandátumát.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!