Emlékszel, amikor ott voltál az Ellenzéki Kerekasztalban? Antall-lal, Tölgyessyvel? Valaki voltál. Mi lelkesültünk azért, amit képviseltetek. Emlékszel, amikor ’90-ben a körzetedben lenyomtad Pozsgayt? Sírtunk a gyönyörűségtől. Emlékszel Pozsgay undorító cuppanós bukósisakos reklámjára? Emlékszel a Próféta sörre? Emlékszel Németh Miklós anyukája szemforgató hálistenkedésére? Hát hogy a fenébe ne emlékeznél! Ezektől hánytunk. Meg tovább megyek. Horn pökhendi válaszától, hogy a keresztények bocsássanak csak meg, mert az a kötelességük — emlékszel? Kovács bácsitól és az ő gatyáját lóbáló „hölgyismerősétől” — emlékszel? — na, ezektől hánytunk. Gyuszi taxistól. De menjünk tovább! Emlékszel Gyurcsány szívre tett kezére a vaskefénél? Hát, ettől hánytunk. Nem folytatom, érted, miről beszélek.
És azt tettük hozzá magunkban, hogy azért van jogunk hányingert kapni az ilyesmitől, mert mi nem vagyunk ilyenek. Mi szent királyok utódai vagyunk, legalábbis szellemi értelemben mindenesetre. Mi Antall-lal valljuk, hogy keresztény Magyarországot akarunk, mert annak van jövője. A keresztény, konzervatív, nemzeti értékrendű Magyarországnak. Mindent megteszünk érte. Adott esetben, akár az éltünket is adjuk, ahogy azt annak idején Für Lajos neked is elmagyarázta, Józsi. És nem kételkedtünk abban, hogy ahogy Antall vagy Für szentnek érezte e célokat és eszméket, úgy annak érzik mindazok, akik minket bárhol, parlamentben, EU-ban képviselnek.
És akkor most kérdezek valamit, te, Józsi. Hányszor kellett a korsónak — érzed ezt a szép magyar szót, Józsi: korsó —, tehát a korsónak a kútra járnia, hogy végül eltörjön? Mondd csak, Józsi, hányszor ébredtél a saját hányásodban egy-egy ilyen frankó buzibuli után? Hogy csak le kelljen zuhanyozni, fölöltözni, és csöndben lelépni. Hogy nincs itt kérem semmi látnivaló. Hogy lehessen keresztény, konzervatív nemzeti politikusnak továbbra is látszani — egy átlagmagyar fizetésének az ötszöröséért. Vagy, mondd csak, hány olyan volt, amikor bár rátok rúgta a rendőrség az ajtót, az ereszcsatornán sikerült meglógnod? Kicsit g**icsulásan, kicsit véresen, de elkaptál egy taxit, aki dupla pénzért hazavitt. Hány ilyen meneted volt, Józsi? Ott, kint, az EU-ban; a mi pénzünkön? Egy, kettő, tíz? Vagy már nem is tudod, mert ki számolja?
És most akkor arra válaszolj, te homár, hogy mi legyen velünk, a talpasokkal? Velünk, akik soha egyetlen forintot nem kerestünk azon, hogy rátok szavazunk — teszem azt húsz éve? Velünk, akik az életünket is odaadtuk volna értetek, ha csak egyet intetek? Velünk, akik hittünk bennetek, azért, mert hittünk és — ha fel bírod fogni — még mindig hiszünk abban az eszmében, amit te is képviseltél, és most összeszaroztál, hogy finoman szóljak? Mit gondolunk mi? Mi, akik soha semmi haszonért, sőt, alkalmanként még hátrányokat is elszenvedve húsz-harminc éven át hűségesek voltunk hozzátok, és az „Eszméhez”? Mit várjunk? Most aztán ki következik? Ki fog megbukni? KICSODA, te balf*sz?!!
És még mindig nem ez a legnagyobb baj, hogy velünk mi lesz. A legnagyobb baj, tudod, Szájer Józsi, az, hogy Gyurcsány, a mai magyar politika létező legocsmányabb férge, most azonnal elővicsorog, mint Kane első tiszt hasfalából az Alien, a pofánkba röhög, és megkérdezi: „hova fogjátok még felírni, hogy az anya nő, az apa férfi?” — Felfogod, te buzgó, hogy mi a baj? A baj, az, te köcsög, hogy beleszartál a ventilátorba. Hogy összeszaroztál mindenkit magad körül. Hogy összeszaroztad azt az evidenciát, amelyet hosszú küzdelem után végre sikerült nagy nehezen kimondanunk, hogy tudniillik az anya nő, az apa pedig férfi. Ha hiszed, ha nem a te szüleid is így vannak ezzel. S most, hogy ezt ilyen szépen elintézted, némán nézzük Gyurcsány sátáni vigyorát, és nem tudunk mit válaszolni neki… Nagyon elb*sztad, Szájer Józsi. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Legyen neked az Isten irgalmas!
Csabay Károly
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
