daextlwcn_print_scripts(false);

A nagyvárosokban nevelkedett, magukat antifasisztának nevező “forradalmárok” Fort Collinsban értékes leckét kaptak abból, milyenek az igazi, vidéki amerikaiak. A hazafiak el is kergették az antifasisztákat, mire az amerikai sajtótól azonnal megkapták a “szélsőjobboldali” bélyeget.

A lánglelkű kultúrmarxisták úgy érezték, ideje áttörni a nagyvárosi kereteket, New Yorkhoz és Portlandhoz hasonlóan vidékre is “levinni a forradalmat”. Arra azonban nem számítottak, hogy Közép-Amerikában nem szivárványzászlót lobogtató bölcsészek, jólétben elkényelmesedett, politikai korrektségre ügyelő öltönyösök, és puha kezű brókerek várják majd őket, hanem igazi, vidéki amerikaiak, akik nem félnek kiosztani egy-két pofont sem, ha a helyzet úgy kívánja.

A kiruccanás már akkor meleggé vált a 40 fokban is tetőtől talpig bebugyolált forradalmárok számára, mikor a csendes kisvárosba érkezvén jól megtermett emberek sorfalába ütköztek, akik nyersen közölték velük:

Itt nincs szükség az Antifára. Irány haza, komcsi csürhe.

A derék antifasiszták pedig azt tették, amit tesznek mindig, ha ellenállásba ütköznek: szépen, lassan hátrálni kezdtek, majd megindultak hazafelé. A hazafiak nem bízták a véletlenre és a városhatárig kísérték a hívatlan látogatókat.

Menet közben néhány antifa nem bírhatott magával, és valamit odamondhatott a hazafiaknak, megfeledkezvén arról, most nem otthon vannak. A derék patrióták nem is fecsérelték a szót, beszélt helyettük az öklük. A pár szájalót hamar kikapták a tömegből, és alaposan helyben hagyták őket, míg a többi antifa ledermedve figyelte, hogyan verik meg társaikat.

Az eseményt narráló helyi férfi udvariasan arra kérte a résztvevőket, verekedjenek nyugodtan, de fegyvert senki se használjon, maradjon tisztességes a küzdelem. A harcos antifába azonban ennyi gerinc sem szorult, és kést rántott. Szerencsére a patrióták résen voltak, és hamar lefegyverezték az illetőt, így az antifákon kívül senki sem sérült meg.

Elemi.hu

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);