33.6 C
Budapest
2022. augusztus 15., hétfő
Magyar Jelen
BelföldHírek

Herényi Károly szerint részben az áldozatok tehetnek arról, hogy a kommunizmus áldozataivá váltak

Herényi Károly, MDF-es képviselő a Klubrádióban fejtette ki nézeteit a kommunizmus áldozatairól. Elmondta, hogy szerinte részben az áldozatok felelősek azért, hogy a kommunizmus áldozataivá váltak.

Nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt és a kommunizmus áldozatai közé. Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát erről ő dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett.

Herényi arra is figyelmeztetett, hogy a két dolgot véletlenül se keverjük össze, mert a két történelmi tragédiát nem lehet egy lapon emlegetni.

Eszébe ne jusson senkinek a két dolgot összekeverni! Húsz éve más sem történik, minthogy megpróbáljuk ezt a két történelmi tragédiát egy szintre hozni, de ez – még egyszer mondom – nem egy szintű, mert az egyik egy népirtás, a másik pedig egy olyan politikai diktatúra negatív következménye és eredménye, ami a történelem folyamán sajnos előfordul, sokkal sűrűbben. A népirtás az hál’ Istennek ritkább dolog. De ez nem két azonos fajsúlyú ügy, nem egy törvénybe való.

(mandiner.hu nyomán)

További híreink

Megérkezett Tatára az utolsó két Leopard 2A4 harckocsi -videó

Varga Lilla

“Kézfejjel kapott az orrára, hogy megcsicskuljon” – videóval

Kemény János

Elhunyt egy idős beteg, kilenccel nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben