loading
Menü
Támogatás

"Stigmatizáló lehet az afrikaiakra", ezért átneveznék a majomhimlő törzseit

2022. jún. 17. 07:49
2 perces olvasmány
"Stigmatizáló lehet az afrikaiakra", ezért átneveznék a majomhimlő törzseit

A modern liberalizmus korában tilos nevén nevezni a dolgokat. Így van ez történelmi eseményekkel, örök igazságokkal, de a férfi, a nő, és a „mások” esetében is. Sőt, a kínai koronavírus óta tudjuk, hogy már a vírusok esetében. Korábban ugyanis a vuhani vírust kellett átnevezni, mert a WHO és társai szerint sértő lenne a fertőzés nevében is emlékeztetne arra az országra, mely ránk szabadította. Most ugyan ezt játszák a majomhimlővel is.

Jelenleg a majomhimlő két törzsét nyugat-afrikai és kongói törzsnek nevezzük előfordulási gyakoriságuk alapján. A járvány – az első, amely Afrikán kívül több kontinensen is előfordul – 47 országban több mint 1500 embert érint jelenleg. Évekkel ezelőtt a kutatók a majomhimlővírusokat nyugat-afrikai és kongói medencei „kládokra” vagy törzsekre osztották, amelyek egyedi genomaláírással rendelkeznek, és különböző súlyosságú betegségeket okoznak. A jelenlegi járványban szekvenált vírusok nagyjából megegyeznek a tipikusan enyhébb nyugat-afrikai klád vírusaival – annak ellenére, hogy kutatók kezdik azt szorgalmazni, hogy egy teljesen új, harmadik törzsként tekintsünk rá – összegzi a 24.hu.

A Science magazin közben talált 11 országból 29 „kutatót”, akiknek

a legfőbb problémájuk az egész fertőzéssel, hogy a dél-afrikai és kongói „afrikaiakat stigmatizáló” megnevezés helyett valami más, semmitmondó nevet kellene találni a fertőzésnek.

Arra még emlékszünk igaz, mikor Angliából elterjedt a Covid „brit variánsa”, akkor semmilyen megmondóembernek nem volt kifogása a „stigmatizáló megnevezés” ellen? Ha fehéreket bélyegzünk meg, az rendben van.
„A jelenlegi globális járvány kapcsán a vírus afrikai jellegére való folyamatos utalás és elnevezés nemcsak pontatlan, hanem diszkriminatív és megbélyegző is”

– írja könnyes szemekkel a 11 ország 29 kutatója a virological.org oldalon közzétett cikkben. Megjegyzik továbbá, hogy az Afrikán kívüli emberekben jelenleg keringő törzs valószínűleg különbözik az állatokban megtalálható vírustól. A kutatók azt javasolják, hogy
az Európában és Amerikában terjedő törzset a rendkívül könnyen megjegyezhető hMPXV A.1 névvel jelöljék.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás