Német kancellár: modern bevándorlóországot akarunk létrehozni

Az állampolgárság megadása a német társadalomba való sikeres beilleszkedés eredménye kellene, hogy legyen – hangzott el a német kormányt alkotó koalíció honosítási reformterveinek vitájában. Az új reform lehetővé tenné a német állampolgárság könnyebb megszerzését - összegezte a Híradó.
A javaslat még a baloldali-liberális kormánykoalícióban is heves vitákat váltott ki. Elsősorban a Szabaddemokrata Párt (FDP) sérelmezte a szocialisták (SPD) belügyminisztere, Nancy Faeser honosítási reformját.
A belügyminiszter szeretne előre lépni a kérdésben, ezáltal a belügyminisztérium már egy tervezetet is kiadott, amelyben leírtak szerint azok a lakosok, akik már több éve Németországban élnek, könnyebben juthatnának német állampolgársághoz.
[caption id="attachment_80732" align="aligncenter" width="904"] A szocialista Nancy Faeser elősegítené az "újnémetek" állampolgárásgát[/caption]
Faeser a Tagesspiegelben közölt cikkében fejtette ki elképzelését. Mint írta, a reform szerint azok a minősített tartózkodási joggal rendelkező külföldiek – akik letelepedett munkavállalónak minősülnek –, a jelenlegi nyolc év helyett öt év után lennének honosíthatók.
A "különösen jól beilleszkedett" személyek esetében hároméves időszakot kellene alkalmazni. Hogy ez a kifejezés mit jelenthet, azt nem tisztázta.
Az új állampolgársági törvénnyel tehát az integrációra ösztönzünk, ahelyett, hogy akadályokat állítanánk fel és hosszú várakozási időt írnánk elő
– fogalmazott a szövetségi belügyminiszter.
A teheráni főtitkár nem ért egyet
Nem most van itt az ideje az állampolgársági törvény egyszerűsítésének, hiszen nem történt előrelépés sem a visszatoloncolások, sem pedig az illegális migráció elleni küzdelem terén
– hívta fel a figyelmet a Teheránban született Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára.
Faeser terveire reagálva az FDP főtitkára hangsúlyozta, szerinte
az állampolgárság megadása a német társadalomba való sikeres beilleszkedés eredménye kellene, hogy legyen, ezáltal (az állampolgárság megadását) nem szabad az integrációs folyamat elejére helyezni.
A ">fehérellenes Zöldek, az SPD és az FDP által alkotott kormánykoalícióban abban nincs vita, hogy a Németországban élő idegenek számára meg kell könnyíteni az állampolgárság megszerzését, hiszen mind bevándorló országot akarnak. Az ellentét ott húzódik, hogy ezt hogyan is kéne kivitelezni?
Modern bevándorlóország
Reem Alabali-Radovan, a német kormány integrációs biztosa, az SPD politikusa védelmébe vette a honosítási reformterveket.
Modern bevándorlóországot akarunk létrehozni, amibe beletartozik, hogy gyorsabban, jobban és több embert honosítunk
– fogalmazott a szociáldemokrata politikus. Kiemelte:
Németországnak olyan szakképzett munkaerőre van szüksége, aki szívesen jön és marad nálunk. Ha ez nem történik meg, akkor az ország gazdasági erejét és jólétét tesszük kockára.
[caption id="attachment_80728" align="aligncenter" width="876"]

Az FDP inkább dolgoztatná őket
Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője a Funke Médiacsoport műsorában leszögezte, pártja eltökélt Németország "modern bevándorló országgá" alakításában. Viszont az FDP úgy gondolja, a migránsok integrációja nem azt jelenti, hogy a társadalombiztosítási rendszerbe tagoljuk őket. Ők inkább a munkaerőpiacra irányítanák a bevándorlókat, és az állampolgárságot is ehhez kötnék. A munka állampolgárságot ad!
Aki keményen dolgozik és jól beilleszkedik, annak lehetőséget kell adni, hogy német állampolgár lehessen, aki nem akar integrálódni, az hagyja el újra az országot
– szögezte le a frakcióvezető.
Kiemelt kép forrása: Youtube
A Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le! Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás