loading

Kanadai homokosok nyertek pert az olasz kormánypárttal szemben

2023. aug. 15. 17:13
1 perces olvasmány
Kanadai homokosok nyertek pert az olasz kormánypárttal szemben

Kanadai "férjek" perelték Meloni pártját, amiért a béranya program ellen kampányolva a beleegyezésük nélkül használták fel a fényképüket.

A kampány még 2016-ban zajlott, ám jogerős ítélet csupán most született. Eszerint a pártnak mintegy 10 ezer eurót (több mint 3,8 millió forint) kell fizetnie a kanadai homokosoknak, amiért "sértő módon" használták fel a fényképüket.


Az ominózus plakát


A párt fellebbezett a döntés ellen.

A szélsőliberális BBC, hogy tovább borzolja a kedélyeket, arra sem mulaszt el rámutatni, hogy a Giorgia Meloni vezette kormány a második világháború óta a "legjobboldalibb" (jelentsen ez bármit is), és hogy az Olasz Fivérek párt magát az Olasz Szociális Mozgalom jogutódjának vallja. Erre, a második világháború után alakult pártra pedig azért haragszanak Nyugaton, mert soraiban olyan emberek is voltak, akik korábban Mussolini fasiszta pártjának sorait erősítették.

"Hatalmas győzelem ez az LMBT-közösségnek"


A két homokos természetesen kitörő lelkesedéssel köszöntötte az ítéletet. Mint mondták a BBC-nek, ez "kis győzelem nekik, de óriási győzelem az LMBT-közösségnek Olaszországban és külföldön egyaránt."

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás