loading

Oroszország betiltaná az LGBT mozgalmat

2023. nov. 18. 08:54
2 perces olvasmány
Oroszország betiltaná az LGBT mozgalmat

Az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezte a bíróságon, hogy nyilvánítsák szélsőséges szervezetté, majd ugyanazzal a lendülettel tiltsák is be Oroszországban a „nemzetközi LGBT mozgalmat” – siránkozik a 444. 

A minisztérium indoklásában kimondta:

az LGBT mozgalom a szélsőséges irányultság különböző jeleit mutatta, valamint társadalmi és vallási viszály szított.

A kérdést az orosz Legfelsőbb Bíróság tárgyalja november 30-án.

A külföldről pénzelt felforgatóknak nem sok jót ígér a törvény, bár a pontos megfogalmazása még várat magára. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy ott nem a Fidesz-kormányéhoz hasonló üres szájkarate folyik, hanem érdemi lépésekkel is igyekeznek visszaszorítani a gyermekeket célzó homoszexuális propagandát. 2013-ban Oroszország valóban betiltotta a homoszexuális propaganda terjesztését a kiskorúak körében. Ennek nyomán színházi előadásokat is töröltettek. Ott még csak fel sem merülhet, hogy a Nemzeti Múzeum homokos időseket mutogasson a kisgyermekeknek, hogy "szokják" a felnőtt, meztelen férfiak látványát.

Nem kell a pedofil propaganda


Talán az oroszoknak is feltűnhetett, hogy ezek a homoszexuális és transzvesztita lobbisták valahogy mindig a gyermekeket veszik célba, ezért 2022-ben - egyenrangúként kezelve a kettőt - törvényt fogadtak el, ami tiltja a nem hagyományos szexuális kapcsolatok és a pedofília propagandáját.

Ez tiltja bármilyen életkorú LMBT és "transznemű" emberekről szóló információk terjesztését a médiában, az interneten, a reklámokban, az irodalomban és a moziban. Ezen felül tiltólistára kerültek a devianciát propagáló filmek is.

Ennek hatására a könyvesboltok és könyvtárak levették polcaikról a törvény hatálya alá tartozó könyveket, a tévésorozatok és játékok pedig elkezdték leépíteni az azonos neműek kapcsolataira való utalásokat.

Tehát nem lefóliázták, majd otthagyták a polcokon a homokos propagandisták kiáltványait, hanem odakerültek, ahová valók. 2023 júniusában Oroszország elkezdte megbírságolni az online mozikban megjelent filmekben és tévésorozatokban megjelenő LGBT-propaganda miatt. Idén júliusban a nemváltást is betiltották.

Kiemelt képünk illusztráció

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás