loading
Menü
Támogatás

Kétméteres Lenin-szobrot avatnak Németországban

2020. jún. 18. 07:34
1 perces olvasmány
Kétméteres Lenin-szobrot avatnak Németországban

Felállítják szombaton a gelsenkircheni Lenin-szobrot. Az avatásra már márciusban sor kerülhetett volna, ám a koronavírus-járvány miatt végül el kellett halasztani - írja a Demokrata.hu.



A városvezetés korábban igyekezett megakadályozni a szélsőbaloldali MLPD tervét. Az építésügyi hatóság egyebek mellett a városkép védelmére, illetve a szoborral azonos telken álló épület műemléki védettségére hivatkozott, sőt, a nyugat-gelsenkircheni helyi képviselők is tiltakoztak, mondván, a kommunistavezér Lenin az erőszak, az elnyomás, a terror és a szörnyű emberi szenvedés megtestesítője. Ám Észak-Rajna-Vesztfália Közigazgatási Bírósága másképp döntött…

Így aztán minden akadály elhárult az elől, hogy a 2,5 méteres, öntöttvas figura, amely az 1930-as években készült a Szovjetunióban – a marxista-leninista párt (MLPD) pedig egy cseh várostól vette meg ismeretlen összegért – odakerülhessen a szélsőséges szervezet által elképzelt helyszínre.

(Demokrata.hu)




 


Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás