Újabb támadás a kárpátaljai magyarság ellen az új ukrán közigazgatási törvény

Ha a jogszabályt jelen formájában fogadják el, az egy újabb támadás lehet a magyar közösség ellen, hiszen úgy rajzolnák át a területi közigazgatási térképet, hogy az hátrányos lenne a magyar közösség számára – hangzott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF).
Ukrajnának meg kellene fontolnia a jogszabály elfogadását, hiszen az oktatási törvény és a nyelvtörvény után egy harmadik jogszabály születne, ami hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot. Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán tájékoztatták a jelenlévőket, hogy a Velencei Bizottság a közelmúltban megállapította: a nyelvtörvény vonatkozásában Ukrajna megszegte nemzetközi kötelezettségeit, az általa vállalt kétoldalú nemzetközi kötelezettségeket, valamint a nemzetközi jogot is, az ukrán nyelvtörvény ellentétes a nemzetközi joggal.
Ugyanakkor a többi régiót illetően a jelen lévő határon túli képviselők nem szolgáltak jó hírekkel. Hasonlóan magyarellenes állapotok vannak Erdélyben és a Felvidéken is.
(MTI nyomán, fotó KárpátHír)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás