loading
Menü
Támogatás

Bekeményít a Facebook: még gyorsabban tűnhetnek el a bejegyzéseink

2020. nov. 14. 08:38
2 perces olvasmány
Bekeményít a Facebook: még gyorsabban tűnhetnek el a bejegyzéseink

A Facebook a jövőben mesterséges intelligenciával kívánja helyettesíteni a moderátorait, mert azok egyrészt sokba kerülnek, másrészt nem elég "hatékonyak". A tervek szerint az új szoftver majd rangsoroltatja a felhasználók által moderálásra küldött bejegyzéseket.

Jó ideje használja már a Facebook a mesterséges intelligenciát arra, hogy besegítsen a moderátorok munkájába. A cég nem titkolt célja, hogy a jövőben egyre inkább az algoritmus végezze ezt a feladatot, amire jelenleg több ezer embert kell foglalkoztatni. Most ehhez kerültek egy újabb lépéssel közelebb - írja a hvg.hu.

Jelenleg a "moderálás" úgy néz ki, hogy az érzékeny lelkű felhasználók szolgalelkűen jelentgetik a bejegyzéseket, melyekkel nem értenek egyet, valamint az algoritmus is jelölgeti, amit károsnak ítél meg. Ezek közül  néhányat egyszerűen töröl a rendszer, a többi egy "várólistára" kerül, amit majd egy valós személynek kell elbírálnia. Ez a folyamat jelenleg 15 ezer cenzort moderátort igényel. A Facebook szerint ez az eljárás túl "időigényes", ezért van szükség az új algoritmusra, ami drasztikusan felgyorsíthatná a kék-fehér portál által nem kívánatos tartalmak ledarálását.

Az algoritmus a jelentett tartalmakat három fő szempont alapján rendezi: viralitás, súlyosság,  valamint a szabályok megsértésének valószínűsége.

A rangsoroló képlet működéséről nem közölt részleteket a Facebook. A célt viszont elárulta:

a "legártalmasabb" bejegyzések kerüljenek a sor legelejére. Vagyis minél többen osztották meg és látták őket, annál gyorsabban kell a moderátorok elé kerülniük.

Az algoritmus vélhetően hasonlóan működik majd, mint a Youtube által használt szoftver, melynek problémáiról már ">írtunk korábban. A videómegosztó üzemeltetői szintén rábíztak mindent az algoritmusra, ami aztán válogatás nélkül törölt és demonetizált mindent. A tartalomgyártók meg napokig, extrém esetben hetekig levelezgethettek a YouTube munkatársaival, magyarázatot követelve.

Ennek oka, hogy a cég - saját elmondása szerint - két lehetőség közül választhatott: a szoftver vagy túl “vajszívű”, vagy túlságosan kemény lesz. Természetesen az utóbbit választották, vagyis felcsavarták a cenzúrát a maximumara, ami a mai napig kitartóan tünteti el a hozzászólásokat, videókat, sőt, nem ritkán komplett Youtube-csatornákat. Vélhetően ez vár ránk majd Facebookon is.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás