Orbán Viktor azt mondta ma a Parlamentben, „nyugodtan alhatunk”, mert amíg ő a miniszterelnök, addig minden „vendégmunkás haza fog menni”, erre reagált Facebook-bejegyzésében Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
Lantos 5 pontban foglalta össze, miért látja úgy, hogy mégis itt maradnak a vendégmunkások, ha a Fideszen múlik. Ezek az alábbiak:
1. Korábban, évekkel ezelőtt azt mondta Orbán Viktor és a Fidesz, hogy még vendégmunkások formájában sincs szükség migrációra. Ehhez képest ma a számuk közelíti a 200 ezret!
2. Soha, sehol a világon, ahol ilyen folyamat indult el, „nem mentek haza a vendégmunkások”. Ez a folyamat éppen így indult el Nyugat-Európában is, és bizonyára akkor is voltak „bölcs”, „konzervatív” politikusok, akik „nyugodt alvásra” szólítottak fel. Addig aludtak Európa nyugati népei, amíg arra nem ébredtek, hogy elveszítették szülőföldjük egy részét, majd Franciaországban és Németországban, Angliában, s hosszasan lehetne sorolni, a nagyobb városok utcáin alig látunk fehér embert.
3. Arról is mélyen hallgat Orbán Viktor, hogy az úgynevezett „kiemelt beruházások” esetében 2 év helyett 5 évig maradhatnak a vendégmunkások, ahol már a családegyesítés is lehetséges lehet.
4. Bizonyára ezernyi kiskapu lesz még, de már most tudok olyanról, hogy diákvízummal érkeznek az ázsiai vagy afrikai vendégmunkások, akiket feketén foglalkoztatnak (például a Woltnál). Amennyiben ők hivatalosan nem is léteznek mint vendégmunkások, mégis hogy mennek majd haza?
5. Talán e pont a legfontosabb, miután Orbán Viktor politikai krédója a „ne azt nézzétek, amit mondok, hanem, amit teszek”, és a Fidesz gazdaságpolitikája alapjaiban épül a globális nagytőke szolgálatára, akik igénylik az olcsó és még olcsóbb munkaerőt, egyszerűen el se képzelhető, hogy ne maradnának itt a vendégmunkások hosszabb távon, életvitelszerűen is.
– Kivéve persze, ha meg nem akadályozzuk. A Mi Hazánk Mozgalom pedig ezen dolgozik, mert mi komolyan vesszük, hogy Magyarország a magyaroké, vendégmunkások helyett megbecsülést a magyar dolgozóknak!
– nyomatékosította.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A helyszínen jártak utána, „hogy árasztanak el minket a vendégmunkások” (+VIDEÓ)