4.8 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
Sport

Iron Lady a mozikban

Elkészült a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm első előzetese.

Az Olimpia végéig.

Az alkotók szerint a forgatás az év eleje óta tart és a tokiói olimpia után ér véget. A hivatalos életrajzi dokumentumfilm Hosszú Katinka portréja mellett az ötkarikás játékokra való felkészülését mutatja be, amely során a stáb folyamatosan követi a klasszis úszót és rögzíti életének minden lényeges elemét. A kommüniké kiemelte: a koronavírus-járvány, az olimpia elhalasztása újabbnál-újabb kihívások elé állítja mind Katinkát, mind a stábot, a karantén alatt elsősorban Hosszú Katinka magánéletére fókuszált a forgatás.

Tiszta szívvel

“Életemben nem gondoltam volna, hogy a filmezés ilyen kemény munka fizikailag és érzelmileg is” – szögezte le Hosszú Katinka, aki hozzátette: mivel a stáb tagjai belelátnak az egész életébe, így minden fél részéről “csak őszintén, tiszta szívvel és lélekkel lehet csinálni” a forgatást.

Pálinkás Norbert rendező kifejtette: “a világjárvány okozta felfordult világban óriási kihívás a folyamatos alkalmazkodás a mindig változó helyzetekhez, senki sem tudja, mit hoz a holnap. Az olimpiáig követjük nyomon Katinkát, de számomra az is roppant érdekes kérdés, hogy a tokiói játékok után – éremmel, vagy anélkül -, hogyan alakul majd Katinka karrierje”.

Sokat kell várni

A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint a tokiói olimpia után, 2021 karácsonya körül kerül majd a magyar mozikba.

 

(MTI)

További híreink

Nyugat-Európában ma már teljesen általánosak a brüsszelihez hasonló zavargások

Horváth Tamás

Sport és Politika Konferencián vett részt a Mi Hazánk Mozgalom

Faragó Dániel

FIFA-elnök: Az európaiaknak háromezer évig kell bocsánatot kérniük azért, amit a múltban tettek

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben