3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
Sport

Ismét (s)portoló lesz Curtis

Visszatért az Újpest futsalcsapatához a klub korábbi saját nevelésű játékosa, Széki Attila, azaz Curtis – számolt be róla az ujpestfutsal.hu.

NB3 – futsall

A rapper a lila-fehérek utánpótlás-csapatait végigjárva bemutatkozhatott a felnőtt nagypályás csapatban is, de ezt követően a zeneipart választotta.

Nem vicc

A művész azóta sem távolodott el a lila-fehérektől, eddig is résztvevője volt az Újpest FC-220Volt hazai mérkőzéseinek, de ezentúl játékosként is tevékeny részese lehet a csapat szereplésének.

A 31 éves Széki az NB III-as futsalcsapatban kezd, hiszen hosszú kihagyás után „fel kell őt építeni”.

 

(nso.hu)

További híreink

Sport és Politika Konferencián vett részt a Mi Hazánk Mozgalom

Faragó Dániel

Végül minden a helyére kerül: már Újpesten sem állít adventi keresztet a Jobbik

Magyar Jelen

Alig két hete lépett át a DK-ba, már Gyurcsánnyal egyeztet az újpesti polgármester

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben