17.2 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Itt a román Bear Grylls: fához láncolta magát az erdőben, eldobta a kulcsot, majd segítségért ordítozott

Túlélősdit játszott egy fiatalember a Páring-hegységben, juhászoknak köszönheti az életét – írja a Főtér.ro.

Bear Grylls román követője majdhogynem Darwin-díjas lett, de csak majdnem, mert a legidiótább haláleseteknek járó jelképes kitüntetést szerencsés életben maradása okán nem fogja megkapni.

Hősünk azt találta ki, hogy felbattyog a Páring-hegységbe, Hunyad és Gorj megye határán, és túlélési technikákat fog gyakorolni a vadonban. Nehéz elképzelni, milyen túlélési technika az, hogy az ember odaláncolja magát egy fához és várja, mi történik, de ő éppen ezt tette.

Csak hát az volt a gond, hogy a magával vitt étel- és víztartalékja már az első nap elfogyott, ráadásul – most kapaszkodjunk – a láncot a fa köré rögzítő lakat kulcsát jó messzire eldobta.

A fiatalember három napig ücsörgött a fához láncolva, majd éhesen és szomjasan segítségért kezdett kiabálni. Néhány közelben járó juhász meghallotta a kiáltozását, és értesítette a hegyimentőket, akik aztán szerencsés véget vetettek az erdei túlélésnek.

„Eddig nem találkoztunk ilyesmivel” – foglalta össze tömören a lényeget Ovidiu Bodean, a Hunyad megyei hegyimentő szolgálat vezetője.

(Főtér.ro nyomán)

További híreink

Kitört az influenzajárvány Magyarországon

Dunai Tibor

Lesz-e vita Toroczkai László és Márki-Zay Péter között? (videó)

Faragó Dániel

Donald Trump köszönetet mondott Iránnak az amerikai fogoly szabadonengedéséért

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen