25.2 C
Budapest
2021. június 24., csütörtök
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Ivott és a hatóságokat szidalmazta, mielőtt halálra gázolt egy rendőrt

Halálra gázoltak egy rendőrt New Yorkban. A feltételezett elkövető ittasan vezetett, ráadásul a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott.

Akár 15 év börtönt is kaphat az a 32 éves néger nő, aki egy Facebook-liveban órákon át szidalmazta a rendőri erőket, miközben egy műanyag pohárból vodkát ivott, majd autóba ült, és halálra gázolt egy járőrt.

Jessica Beauvais Volkswagenjével ittasan száguldozott New Yorkban, majd olyan erővel ütött el egy rendőrt, hogy az egy út menti tisztásig repült. A nő segítségnyújtás helyett egyszerűen tovább hajtott.

Mivel korábban videóban igen indulatosan becsmérelte a rendőri erőket, így a szándékosság sem zárható ki. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy miután több rendőrautó is körülvette az ittas gázolót, Beauvais nem adta meg magát, hanem autójával megpróbált elmenekülni a helyszínről. Menekülési kísérlete során az egyik rendőrautónak többször nekiment, míg végül sikerült elfogniuk.

Az elgázolt rendőrt kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. A letartóztatása után a nő sírást imitálva azt állította, sajnálja tettét.

Forrás: New York Post

További híreink

A Pentagon hiperszonikus fegyverek hordozására képes vadászgépeket rendelt a Boeing gyártól

Szabó Norbert

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Dunai Tibor

Kirabolt egy mozgáskorlátozott, kerekesszékes nyugdíjast

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben