Toroczkai László: Mohács tragédiáját a mai napig nem tudtuk feldolgozni
A mohácsi magyar áldozatok egyik tömegsírja| Kép forrása: Toroczkai László X-oldala
„500 éve vívták a mohácsi csatát, amelyben rendkívül magas volt a veszteség, sok ezer hősi halott maradt a csatamezőn, a hadifoglyokat pedig lemészárolták, és tömegsírba lökték” – emlékezik meg Toroczkai László X-bejegyzésében.
Mint írja, a legújabb kutatások szerint mintegy 150 ezer ember megölése vagy elhurcolása is szerepel Szulejmán 1526-os hadjárata során, a mohácsi csata után ugyanis Magyarország nagy részét feldúlta az oszmán sereg. A magyarság olyan súlyos sebeket, veszteségeket szenvedett el a mohácsi vész során, amelyeket a mai napig nem tudott pótolni, feldolgozni.
A Mi Hazánk elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a pártja pénteken legalább azt elérte az Országgyűlésben, hogy minden parlamenti frakció felállt, és fejet hajtott a mohácsi csata hőseinek emléke előtt.
„Azt viszont felháborítónak tartjuk, hogy ugyanerre nem volt hajlandó a Rongyos Gárda hősei előtt, akik azért áldozták életüket, hogy – többek közt – Sopron városa visszakerülhessen Magyarországhoz. Az ő évfordulójuk tegnap volt”
– emeli ki Toroczkai László, hozzátéve: a Mi Hazánk képviselői mellett csak Molnárné dr. Lezsák Anna, a Fidesz képviselője állt fel.
„Szégyen, hogy a többiek ezúttal ülve maradtak!” – zárja bejegyzését a pártelnök.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás