Amikor a most éppen összellenzéki főpolgármesternek szánalmas Karácsony Gergelyről kell szót ejteni, mindig zavarban vagyok. Szeretném ugyanis látni, hogy ennek az embernek, aki végül is csak el tudott nyerni egy komoly tisztséget, vajon mi a politikusi, vezetői víziója? Mi motiválja? Miért tartja magát alkalmasnak? Milyen eszménynek igyekszik megfelelni? És miért így?
A karácsonyi epizódok évek óta színvonalas pofára esések, blődségek és képtelen történések sorozatai: Szomszédok bakiparádé. A mindig ellenzéki, örök vesztes jelöltségek halmozása után, a Sólyom László levitézlései óta látott legszánalmasabb politikusi sutasággal nem kérdés, hogy Karácsony Gergely büszkélkedhet. Sőt, nem túlzás azt állítani, hogy Karácsony mindent megtestesít, ami egy modern politikusi minőség ellentéte. Ő az antipolitikus, aki a legsokoldalúbb módon tud elhárítani mindennemű felelősséget. Ő az a politikus szerű valaki, aki a legszerencsétlenebb ábrázatok tárházával képes a legtöbbször sajnálatot kiváltani a szavazóiból.
Ő az a politikai celeb, aki abból él, hogy megsajnálják.
Tökéletes vesztes, aki a többségi társadalom normalitásával szemben provokációra mindig kapható opportunizmussal vállal pártvezetést, miniszterelnök-jelöltséget, összellenzéki főpolgármesteri szerepet. S ennek a személyiségnek pechére most valódi politikusi minőséget, vezetői karizmát, sőt ügyes és valódi konszenzuális politikát kéne vezényelnie amellett, hogy hazánk fővárosának vezetői feladatait legalább minimálisan ellátja. Az, hogy semmi ilyesmit nem tapasztalunk, még a próbálkozás szintjén se, arra utal, hogy Karácsony jelöltnek alkalmas lehetett, sőt kihívónak is, és a legalkalmasabb lehetett volna legyőzött indulónak, illetve a későbbiekben fővárosi főellenzéki főkekecnek.
Karácsony Gergelybe a „szegény vesztes, milyen kár érte…” – hozzáállás van kódolva, és mint ilyen, egy győztes csapat vezéreként most képtelen hiteles lenni. Egyre erősebb jelek utalnak arra, hogy Karácsony Gergely és fővárosi csapata hiába nyert október 13-án, a vesztesre rótt szerephez makacsul ragaszkodik, mert nem is ért máshoz. És ezért, ha belegondolunk abba a nagyon is reális forgatókönyvbe, hogy Karácsony zsebében a vesztes forgatókönyve lapul, mindjárt értelmet nyer a Facebook aktivitásra korlátozott főpolgármesteri jelenlét, vagy a sajtóblokkolás azon formája, amely a demokráciát kizárólag az ATV-ben hajlandó ünnepelni, és az a kétségbeesett igyekezet, hogy még véletlenül se kelljen semmiben határozottan állást foglalni, vagy felelősséget vállalni.
Amit most Karácsony Gergely főpolgármesterként tesz, az az, amivel most kellene, vagy lehetne támadnia egy kormánypárti főpolgármestert. Csakhogy az ellenzéki, opponens politizálás nem kompatibilis egy felelős városvezetői minőséggel. Sőt. Általában ellenzékben más a hangnem, a stílus és a dinamika is, mint kormányon – néhány esetben a politika is.
De Karácsony esetében, a potens ellenzékiség látszata és az impotens vezető valósága adja a politikus sajátos elegyét.
Nyilvánvalóvá ez akkor válik, ha megnézzük a főpolgármesteri kabinet összetételét, az alpolgármesterek hadát, a 41 tanácsadói szerződést, meg még, amiről egyelőre nem tudunk.
Ezért a halogatás, a kormányra mutogatás, a politikai boszorkányüldözés vádja, a semmitmondás és mindent akarás, amely alkalmassá tette őt ellenzéki jelöltnek, de ez teszi épp ily alkalmatlanná őt, mint városvezetőt. Mert mégis milyen dolog az, hogy hivatalból intézményt – a szabályoknak megfelelően – fenntartani se képes valaki? A magyar politika abszurd fonákja, Karácsony főpolgármestersége pedig máris tragédiába torkollt. Szomorú, hogy ennek a köznek kreált szereplőnek járványügyi felelőssége okán elhunyt, idős emberek életéért is felelnie kell, jóllehet egy élet verejtékes munkáját fektette abba, hogy felelnie senkinek és semmiért ne kelljen.
(A kép forrása: XXI. Századi Intézet)
Joó György – elemi.hu
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
