Az ukránok keze lehet benne? Toroczkai reagált a kőolaj-finomítóban kiütött tűzre

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke egy X-bejegyzésben reagált a százhalombattai olajfinomítóban kiütött tűzre, és a katasztrófához kapcsolódó gyanúkra, melyek szerint ukrán szabotázsakcióról, terrortámadásról lehet szó.
„Nem csoda, hogy sokan rögtön ukrán szabotázsakcióra, terrortámadásra gyanakodtak, amikor tűz ütött ki a százhalombattai olajfinomítóban. A gyanút erősítette, hogy az orosz Lukoil által működtetett romániai kőolaj-finomítóban is robbanás történt. Bár egyelőre semmilyen bizonyíték nem erősítette meg azt a gyanút, hogy ukránok álltak a két esemény mögött, furcsa módon ma egyszerre jelent meg a nemzetközi liberálglobalista médiában egy olyan hír, hogy egy orosz szabotázsakciót akadályozott meg a lengyel és a román titkosszolgálat. Állítólag valakik a Nova Post, Ukrajna legnagyobb magánkézben lévő futárcégének a bukaresti irodájának a felgyújtásával próbálkoztak. A zavaros hírből (amit itthon a Telex közölt) az is kiderült, hogy a »merénylők« ukrán állampolgárok, de az természetesen fel sem merült, hogy a megbízójuk is ukrán” – fogalmazott posztjában a pártelnök.
Hozzátette: „A gyanú mindenesetre azóta indokoltan él bennünk, amióta az Északi Áramlat gázvezetéket felrobbantó ukrán terroristákat védelmébe vette Lengyelország. Bár a német hatóságok kérték a terrormerényletet elkövető ukránok kiadását, Donald Tusk lengyel liberálglobalista miniszterelnök ezt megtagadta, sőt védelmébe vette a terrorcselekményt, szerinte helyes robbantgatni. Ugyanezek az európai politikusok védték meg a mentelmi joggal a kiadatástól a Magyarországon terrortámadásokat elkövető »antifa« bandatagot, Ilaria Salist is.”
A posztban arra is felhívta a figyelmet, hogy
„az Európa sírját ásó liberálglobalista oldal immáron nyíltan támogatja a terrorizmust. Nem meglepő, hogy elítélni sem hajlandóak azt, hogy Borvendég Zsuzsanna európai parlamenti képviselőnket halálosan fenyegetik Ukrajnából, a Mi Hazánk parlamenti frakciója, és én magam is személyesen, szintén terrorfenyegetéseket kaptunk Ukrajnából. Ez számukra elfogadható”.
„Mindeközben van képük azt ismételgetni, hogy ez egy »kiprovokálatlan« háború, ami azzal kezdődött, hogy a gonosz Putyin mindenféle ok nélkül megtámadta a képen látható, rendkívül ártatlan arcú, jóságos, tisztakezű emberek által vezetett, ártatlan Ukrajnát. Azt tudatosan elhallgatják, hogy 2013/14-ben a törvényes választásokon megválasztott ukrajnai vezetést, nyugati támogatással, egy véres puccsal megdöntötték, csak azért, mert oroszpártinak számított.
Azt is elhallgatják, hogy a puccs miatt tüntető, fegyvertelen, helyi, civil, orosz anyanyelvű demonstrálókat Odesszában a szakszervezeti székháznál, 2014. május 2-án elevenen felgyújtották, vagy vasdorongokkal agyonverték. Csak ott, egy napon 47 orosz tüntetőt gyilkoltak meg”
– fejtette ki felháborodását Toroczkai.
„Az ukrajnai orosz nemzetiség jogait sárba tiporták. De ugyanezt tették a kárpátaljai magyarok jogaival is. Miféle undorító magyarellenes alakok azok, akik Magyarországon ezt tudatosan elhallgatják, vagy azt hazudják, hogy csak a 2022-es háború kirobbanása óta történtek ilyenek?” – tette fel a kérdést a pártvezető.
Bejegyzését így folytatta: „Már 1991-ben, a mai Ukrajna határait kijelölő, függetlenségéről döntő népszavazás napján volt egy másik ukrajnai referendum is, ami döntött Kárpátalja önrendelkezéséről és a magyar területi autonómiáról. 34 éve nem ratifikálja ezt az ukrán parlament, a nemzetközi jogot megsértve. A Vereckei-hágón már 2009-ben többször megrongálták és felgyújtották a honfoglalási emlékművet, 2015-től kezdve elvették a magyarok alapvető jogait, 2018-ban terrortámadás történt a KMKSZ ungvári irodája ellen, letépték a magyar zászlót a beregszászi városházáról, 2022-ben a turulszobrot is ledöntötték Munkácson. Magyarok tízezreit üldözték el a szülőföldjéről, saját bevallása szerint kényszersorozás során verték meg úgy Sebestyén Józsefet, hogy belehalt a bántalmazásba, és közel száz kárpátaljai magyar halt meg eddig a fronton. Még a KMKSZ elnökét, Brenzovics Lászlót is az ukrán állami hatóságok terrormódszerekkel üldözték el a szülőföldjéről, és jelenleg Budapesten él menekültként.”
„Az a magyarul beszélő ember, aki ezek után ennek az ukrán rezsimnek szurkol, és azért dolgozik, hogy minél erősebb legyen ez az Ukrajna itt a szomszédban, az egyszerűen haza- és nemzetáruló”
– zárta írását a pártelnök.
(Kiemelt kép forrása: Getty Images)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás