loading
Menü
Támogatás

Életveszélyben – minden oldalról támadják a Mi Hazánk EP-képviselőjét

2025. máj. 29. 10:57
4 perces olvasmány
Életveszélyben – minden oldalról támadják a Mi Hazánk EP-képviselőjét

Még magánlevelezéseket is bekértek az Európai Parlamentben a Mi Hazánk képviselőjétől, Borvendég Zsuzsannától, mégsem találtak semmi szabálytalanságot abban a pénzügyi vizsgálatban, amit a politikus egyik munkatársa után indítottak. Így végül ki kellett adniuk azt az igazolást, amely szerint korrupció és bármely más szabálytalanság nélkül végzi munkáját. Következésképp vélhetően Borvendég az egyetlen az Európai Parlamentben, aki ilyen dokumentummal rendelkezik. Pedig a képviselő elleni vizsgálatba még a Tisza Párt is besegített. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Borvendég Zsuzsanna és Árgyelán János képviselői munkatárs Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Tiszás politikai támadás?

A Mi Hazánk képviselője az esetről elmondta, hogy az teljesen rendben van, hogy pénzügyi vizsgálatokat tartanak, hiszen közpénzeket használnak, amiket rendszeresen ellenőrizni kell. Számos gyanús körülmény felmerül azonban, mint például az, hogy a vizsgálatról egy olyan magyar hölgy aláírásával kaptak értesítést, akinek a testvére a tiszás EP-képviselő, Tarr Zoltán asszisztense. 

Emellett az is felettébb érdekfeszítő, hogy nemcsak a kollégájával folytatott hivatalos levelezéseket kellett bemutatni a vegzáló hatóságnak, de a személyes üzeneteiket is. Borvendég Zsuzsanna szerint ez elsősorban nem is a „magánszféra” megsértése miatt aggályos, de a nyíltan ellenséges EU-s hatóságok ezzel akár betekintést nyerhetnek a Mi Hazánk politikai kommunikációjának alakításába, stratégiáiba.

Virághalmy Sarolta felvetette, hogy nem lehetséges-e, hogy összeférhetetlen az, hogy egy képviselői asszisztens testvére egy felügyelői hatáskörrel rendelkező testületnek dolgozzon, hiszen így könnyen politikai eszközként használhatják az adott hatóságot. Borvendég Zsuzsanna egyetértett abban, hogy ez valóban gyanús, és alaposabb kivizsgálást igényelne.

„Dobrev Klára, Magyar Péter és Ilaria Salis mentelmi joga hónapok óta ott lóg a levegőben” – emlékeztetett a politikus. Árgyelán János képviselői munkatárs hozzátette, hogy míg rájuk érdekes módon mindig szűk határidőt szabnak, az eljárási jog arról nem rendelkezik, hogy az intézkedő hatóságra milyen határidők vagy szabályok vonatkoznak, így kényük-kedvük szerint folytathatnak politikai játszmákat.

A mi hazánkos csapat tagjai természetesen nem hagyták magukat, ők is kérdésekkel fordultak az illetékesekhez, hogy mégis évente hány ilyen ügyet folytatnak le, milyen eredménnyel zárulnak ezek a vizsgálatok, illetve milyen arányban részesülnek az adott frakciók ezekből a kellemetlenségekből. A kapott válasz teljesen abszurd volt: erről semmiféle statisztikát nem vezetnek, így tájékoztatást sem tudnak nyújtani róla.

Ezzel egyértelművé vált Borvendég Zsuzsannáék számára: politikai elfogultság áll a vizsgálat mögött.

A kettős mércére szintén ékes példa, hogy míg Borvendég Zsuzsannát és frakciótársait rendszeresen és büntetlenül nácizhatják a mainstream képviselők, addig azt az ESN-tag bolgár politikust, aki a nyugati médiumok működését hasonlította a goebbelsi propagandához, azonnal vizsgálat alá vetették, hogy mégis hogy mer másokat nácinak nevezni.

Ukrán fenyegetések

Nem csupán az Európai Unió bürokratáinak szálka a szemében Borvendég Zsuzsanna: a magyar hadifoglyok helyzetét kihasználva próbálnak nyomást gyakorolni a Mi Hazánk képviselőjére ukrán terroristák. 

A sokadik fenyegetés, amit a képviselőnő kapott így szól:

„Zsuzsanna!

Az Ön legutóbbi kijelentése, miszerint az ukrán nép részt vesz a magyarok népirtásában és a nyugati fegyverkereskedelemben, lehetővé teszi, hogy Önt Ukrajna ellenségeivel tegyük egyenlővé!

Sokan közülünk most Azovban szolgálnak, és barátságban vannak Julija Pavljukkal, a hadifoglyokkal való bánásmód nemzeti koordinációs központjának igazgatójával. Ő teljes mértékben támogat minket, és most mindent megtesz azért, hogy egyetlen kárpátaljai magyar se térjen haza a rasszistáktól. Orosz börtönökben fognak megrohadni! És ne felejtsük el, hogy az Azov zászlóalj titánjai közül sokan az orkok fogságába kerültek, és most közelebb hozzák a halálukat!

Ne engedjétek meg magatoknak, hogy többé ilyen hangzatos beszédeket mondjatok ellenünk! Ez az utolsó figyelmeztetés számotokra.... És eszetekbe se jusson a mi országunkba jönni! Tudjátok, hogy az ukránok mindent látnak és mindenre emlékeznek! Dicsőség Ukrajnának!”

Az ukrán és magyar nyelven kézbesített levél feladói tehát úgy próbálják megakadályozni Borvendég Zsuzsannát képviselői munkájának végzésében, hogy magyar katonák haza nem engedésével, sőt, egyenesen kivégzésével fenyegetnek, ha a képviselőnő fel mer szólalni Magyarország érdekében.

Egyenesen azt követelik, hogy maradjon néma Ukrajna témájában, és még azt is megengedik maguknak, hogy önhatalmúlag „kitiltsák” Ukrajnából. Érzelmi zsarolást is bevetettek: magyar hadifoglyok képeit csatolták a levélhez.

Természetesen Borvendég Zsuzsanna feljelentést tett, és a szükséges biztonsági óvintézkedések sem maradtak el, de az EP biztonsági szakértői alacsony kockázatúnak ítélték meg az ügyet.

A Mi Hazánk képviselője ehhez kapcsolódóan egy költői kérdést is megfogalmazott: vajon ha orosz részről érkezett volna bárkinek hasonló fenyegetés, ugyanígy állt volna hozzá az EP?

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás