loading
Menü
Támogatás

Szlovák elnök: „A Benes-dekrétumok a történelem részei, amelyeken nem lehet változtatni”

2026. jan. 12. 13:33
3 perces olvasmány
Kép forrása: SITA/Kancelária prezidenta SR Kép forrása: SITA/Kancelária prezidenta SR

Peter Pellegrini szlovák államfő a szlovák közmédiának adott vasárnapi interjújában élesen bírálta a Benes-dekrétumok témájának közelmúltbeli megnyitását. Az elnök szerint az ellenzék nem véletlenül vette elő a kényes történelmi kérdést. Úgy véli, ennek köze lehet a tavasszal esedékes magyarországi választásokhoz is – számol be a Körkép.sk.

Az államfő gyanúsnak tartja a téma időzítését és az azzal járó politikai indulatokat. Eleinte azt hitte, a Progresívne Slovensko (Progresszív Szlovákia) csupán tapasztalatlanságból nyúlt a témához. Mostanra azonban úgy látja, a témát szándékosan dobták be a magyar kampányba, méghozzá a magyar, globalista ellenzéki induló érdekében: „először azt hittem, hogy a téma megnyitása csak ügyetlen, tapasztalatlan lépés volt (a PS részéről), csak úgy bedobták az éterbe, hogy kezdjünk vele valamit. De most már úgy tűnik, mintha ez egy, a magyar választásokba bedobott téma lenne, amit az ellenzéki vezető (értsd: Magyar Péter) felhasználhat…

A liberálglobalisták álmagyarkodással történő kampányolását a FideszKDNP-kormány könnyen megakadályozhatta volna, ám bizonyára a Robert Ficóval kialakult közeli barátság miatt csupán mismásolásra telt tőlük, nem álltak ki a felvidéki magyarságért.

Felelőtlenség megkérdőjelezni a dekrétumokat

Pellegrini kitért a magyarországi politikusok reakcióira is, amelyeket sértőnek talál. Kifejezetten nehezményezte, hogy egy potenciális jövőbeli magyar miniszterelnök levélben „Felvidéknek” nevezte Szlovákiát. Szerinte ez a szóhasználat nem segíti az indulatok csillapítását. Ez a hozzáállás a tisztelet hiányát mutatja Szlovákia iránt. 

Az elnök leszögezte, hogy a dekrétumok a történelem részei, amelyeken nem lehet változtatni. A második világháború utáni elrendezés megkérdőjelezése szerinte politikailag felelőtlenség. 

Szerinte ez csupán felesleges feszültséget kelt a szlovák és a magyar lakosság között. A 80 éves jogszabályok bolygatása helyett a jelenlegi problémákra kellene koncentrálni.

Ugyanakkor elismerte, hogy a spekulatív vagyonelkobzások kérdését rendezni kell. Nem tartja elfogadhatónak, hogy ma valaki a dekrétumokra hivatkozva veszítsen el vagyontárgyakat. Erre a célra egy szakértői bizottságot hozott létre az elnöki palotában. A testület feladata az ilyen egyedi jogi visszásságok kezelése lesz.

Pellegrini hangsúlyozta, hogy az új törvénymódosítások szerinte nem fosztják meg az embereket a védekezés jogától. A bíróságokon továbbra is lehet harcolni a tulajdonjogért anélkül, hogy az bűncselekménynek minősülne. Úgy véli, ezek a garanciák felülírják a törvényi rendelkezéseket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéletei is védelmet nyújtanak ilyen esetekben.

Annyit mindenesetre leszögezhetünk, hogy amíg semmi belátás nincs a szlovák vezető politikusok részéről a dekrétumok létezésének történelmileg bűnös jellegéről, addig igencsak megnehezedik az együttműködés a két állam között, legyenek bármennyire is jó kapcsolatban azok miniszterelnökei.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás