loading
Menü
Támogatás

Ismét megrongálták a vandálok Drea magyar helységnévtábláját Délvidéken

2020. okt. 9. 17:43
1 perces olvasmány
Ismét megrongálták a vandálok Drea magyar helységnévtábláját Délvidéken

A " target="_blank" rel="noopener noreferrer">napokban összefirkálták Drea településtábláját, de nem bírtak magukkal a gyalázatosak és újból nekiestek a magyar feliratnak.

Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy ne rongálnának vagy festenének le egy-egy magyar nyelvű helységnévtáblát a Délvidéken.

Mostanára a helyzet odáig jutott, hogy a már megrongált, ám letakarított táblákat is újra lemázolják, így pedig megindult a “harc” az éjszakai rongálók és a nappali tisztítok között. A Vajdasági Magyar Szövetség bejelentette, hogy pénteken tárgyalást kezdeményez a belügyi szervekkel, hogy mielőbb tegyenek lépéseket a kisebbség ellenes támadásokkal szemben.

Az időközben ismét lefestett Drea helységnévtábla esetében most a soviniszta vandáloknak nem volt elég az, hogy lefújták a táblát, ezúttal azt meg is rongálták azt egy éles tárggyal.

A VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjai megtisztították a firkálmánytól a táblát, valamint a VMSZ tisztségviselői megkeresik az illetékesek. Egyrészt, hogy a tetteseket keressék meg és méltón büntessék meg, másrészt hogy a sérült táblát cseréljék ki.

(Forrás: delhir.info - Képek: facebook.com/Óbecse VMSZ)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás