Új esővíz-elvezető csatornarendszer épült a felvidéki füleki várban

A füleki várban idén fejeződött be annak a széleskörű felújításra irányuló hároméves pályázati tervnek a megvalósítása, amely nemcsak magát a vár területét, hanem az ahhoz tartozó váralját is érintette. Az említett pályázat utolsó tevékenységeivel párhuzamosan azonban megkezdődtek az új, szintén fontos és több éve tervezett állagmegóvási munkálatok a Vármúzeum és Fülek város együttműködésében - olvasható a Ma7.sk portálon.
A várfalak karbantartása – falazás, fugázás, a falazat veszélyes szakaszainak javítása – a vár tulajdonosának és kezelőjének hosszú távú feladata, viszont szükség van a kevésbé szembetűnő, de hasonlóan súlyos problémák megoldására is, amelyek instabillá teszik az építmény szerkezetét. Ilyen pl. a várfal hosszan tartó nedvesedése, amely hozzájárul annak fokozatos szétbomlásához és végső pusztulásához, valamint az esővíz elvezetése a középső vár területéről - írják.
- tudatta Titton Viktória, igazgató, hozzátéve: emiatt feltétlenül szükséges volt egy vízelvezető rendszer kiépítése, amely összegyűjti a vizet a középső várból, majd a szorítón keresztül az alsó udvarra vezeti, biztonságos távolságba a várfaltól.
„A múzeum ezért pályázatot nyújtott be a Besztercebányai Megyei Önkormányzathoz, amely a kulturális örökség (nemzeti kulturális műemlékek és helyi nevezetességek) felújításának és rekonstrukciójának támogatására elkülönített pénzcsomagból 8000 euró összegű támogatást hagyott jóvá a füleki vár vízelvezető rendszerének létrehozására. Az intézmény mintegy 2500 eurónyi társfinanszírozással valósította meg a pályázatot”
- közölte.
A csatornázással kapcsolatos földmunkák, valamint a rá következő, az ágyúállásokon végzett állagmegóvási munkák és azok látogathatóvá tétele helyi munkanélküliek alkalmazásával valósultak meg Fülek Város két pályázata – a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának 1.4 – Újítsuk fel házunkat elnevezésű program, valamint a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal támogatási rendszere – keretében.
„Az új vízelvezető rendszer segítségével a csapadékvíz a zárt, föld alatti csatornarendszer két új ágába terelődik – a nyugati ág a kazamatákból és azok közvetlen környékéről, míg a keleti ág a várudvar északi feléből gyűjti össze a vizet. Mindkét ág a Perényi-bástya előtti gyűjtőben csatlakozik egymáshoz, ahonnan a tervezett vízelvezetés ismét a földfelszínen folytatódik, majd a víz az alsó vár kerületi falánál a vízköpőn keresztül jut el az erődítményen kívüli gyűjtőárokba”
- nyilatkozta.
A munkálatok a várban októberben, közvetlenül a turistaidény vége előtt befejeződtek, így a látogatók az új, 2021-es szezon kezdetétől élvezhetik a középső várban létrehozott újdonságokat.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás