18.3 C
Budapest
2022. május 21., szombat
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Kell-e szegregáció, ha eltöri a tanárja sípcsontját a “diák”?

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 14. életévét alig betöltött fiú ellen, aki az idén májusban az iskola folyosóján hátulról úgy megrúgta az egyik tanítónő lábát, hogy a nő elesett, és eltört a sípcsontja.

A “fiatal fiú” az első óra szünetében “az egyik vidéki általános iskola” földszinti folyosóján két osztálytársával vitatkozott össze, lökdösődtek, miközben egymást trágár kifejezésekkel szidalmazták. A hangos vitát hallva több pedagógus is a folyosóra érkezett, akik megpróbálták lecsendesíteni a fiúkat, azonban ez nem sikerült. Végül a két gyermekkorú fiú a vádlott elől elfutott. Ez idő alatt az egyik tanárnő éppen a folyosón haladt, amikor utolérték a gyerekek, és kikerülve továbbszaladtak. Amikor azonban az őket üldöző vádlott a pedagógus mögé ért, őt nagy lendülettel egy csúszó-rugó mozdulattal szándékosan térdtájékon rúgta. A fiú és a sértett is rögtön a földre esett, ahonnan a sípcsonttörés miatt a nő felállni már nem tudott.

A pedagógusokat mint közfeladatot ellátó személyeket a Büntető törvénykönyv kiemelt védelemben részesíti, ezért a fiúval szemben még fiatal kora ellenére sem mellőzhető a bírósági eljárás, bűnösségéről a Nyíregyházi Járásbíróság fog döntést hozni – tájékoztatott dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

(SZON, képünk illusztráció)

További híreink

Szurkolókkal és a Mi Hazánk politikusával mentett kutyát Curtis

Dunai Tibor

„Mások nyertek 2006-on, hogy aztán elárulják a hazát” – beszélgetés Budaházy Györggyel

Joó György

Nagyon meleg kritikát kapott a Netflix

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen