A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől. Mindez azt jelenti, hogy Oroszország nem vehet részt a 2020-as tokiói olimpián és a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon sem.
Az orosz doppingbotrány és az azzal kapcsolatos büntetések, intézkedések november végén vettek újabb fordulatot, amikor nyilvánosságra került, hogy a WADA-szabályzatnak való megfelelést ellenőrző bizottság azt javasolta az ügynökség végrehajtó testületének, hogy Oroszországot négy évre tiltsa el a nemzetközi sportrendezvényektől. Az indítvány oka, hogy a szakellenőrök szerint manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának adatbázisát, amelyet januárban szolgáltattak ki a WADA-nak.
A moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg, amelyek segítségével leleplezhetőek lettek volna a csalások.
A WADA végrehajtó bizottsága hétfői, lausanne-i ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy kizárja Oroszországot a nemzetközi sporteseményekről négy évre. Ugyanakkor fontos kiemelni: azok a sportolók, akik tudják bizonyítani, hogy nem vettek részt a laboratóriumi eredmények manipulálásában, függetlenként indulhatnak világversenyeken. Orosz zászlót és orosz himnuszt viszont nem láthatunk sem a tokiói olimpián, sem a katari labdarúgó-világbajnokságon.
A WADA alelnöke, Linda Helleland szerint nem elég súlyos a büntetés. „Olyan szankciókat akartam, amelyeket nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Tartozunk annyival a tisztességes sportolóknak, hogy a lehető legszigorúbb ítéleteket hozzuk meg.”
A 2018-as pjongcsangi téli olimpián 168 orosz sportoló vett részt semleges színekben, miután Oroszországot kizárták. Atlétikában már 2015 óta nem szerepelhet világversenyeken Oroszország, sportolói csak független színekben indulhatnak.
A WADA közleménye szerint az Orosz Doppingellenes Ügynökségnek (RUSADA) 21 napja van fellebbezni, ha így tesz, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé kerül az ügy.
A WADA hozzátette, a tiltás nem vonatkozik a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság szentpétervári mérkőzéseire és a 2021-es Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek szintén Szentpétervár a házigazdája. James Fitzgerald WADA-szóvivő mindezt azzal indokolta, hogy a futball Eb és a BL-finálé sem multisport esemény, vagy világbajnokság, hanem regionális, egy sportágat érintő torna.
(www.nemzetisport.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!