Nem ez az első ilyen eset a csatornánál.
Fegyelmi eljárás alá vonják Tóth Gézát az ATV-nél, mert másfél órát késett a híradó felvételéről. A riportert Rónai Egonnak, az Egyenes beszéd műsorvezetőjének kellett helyettesítenie, írja a Média1.
Ez már a második hasonló eset a csatornánál, november 12-én Gajdos Tamás sokadszorra késte le az általa vezetett híradót, ezért szerződést bontottak vele.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Media1 érdeklődésére péntek este telefonon megerősítette a történteket.
„Olyan kollégáról van szó, akivel ilyesmi nem fordult még elő, Tóth Géza hozzáállása eddig példamutató volt, de nem hagyhatjuk következmények nélkül a történteket”
– mondta.
Azt is elárulta, hogy várhatóan január közepén jelentik be Gajdos Tamás utódját.
Kiemelt képünkön: Tóth Géza
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!