daextlwcn_print_scripts(false);

Egy 9 fős cigány család keseríti meg egy veszprémi panelház lakóinak mindennapjait. Mióta beköltöztek, élhetetlenné tették a szomszédságot, noha az első emeleten laknak, még a harmadikról is az ő zajongásukat lehet hallani, valamint elviselhetetlen a lakásból áradó dohányfüst.

A legtöbb lakó túlságosan fél, ám akadtak olyanok, akik arcukat is vállalva mertek nyilatkozni portálunknak. Tőlük megtudtuk, a lakásban áldatlan állapotok uralkodnak. Az egyik gyerek “Pókembernek képzeli magát”, ezért asztalról, radiátorról, szekrényekről ugrál le, lehetőleg minél nagyobb zajt csapva.

S, noha több kiskorú gyerek is lakik a másfél szobás bérlakásban, a lakásból árad a cigarettafüst.

Az eset külön érdekessége, hogy a lakás a veszprémi önkormányzat tulajdonában van, a lakás kezelését pedig a VESZOL Nonprofit Kft. végzi, melynek többségi tulajdonosa ugyancsak az önkormányzat. A bérbeadóhoz egyébként több lakó is bement panaszkodni, még a közös képviselő is.

Állítólag azóta már fel is mondták a 9 fős családdal kötött bérleti szerződést, mégsem lettek kilakoltatva. A hatóság “tehetetlen”. A lakók elmondása szerint a rendőrséget is hiába hívják, többször voltak már kint, ám érdemi változás nem történt.

Részletek a videóban:

Kerestük a VESZOL-t is kérdéseinkkel. A cégtől azt a választ kaptuk, hogy eredetileg 10 fő volt bejelentkezve a szóban forgó önkormányzati ingatlanba (az egyik lakó időközben meghalt). Többi kérdésünkre azonban “adatvédelmi okokra hivatkozva” nem kaptunk választ.

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);