Még 2021-ben történt az a meglepő politikai fordulat, hogy az ausztriai Graz városában az Osztrák Kommunista Párt nyerte az önkormányzati választásokat, és azóta is ők adják a polgármestert, e hétvégén pedig Salzburgban szintén figyelemreméltó eredményt értek el.
A vasárnapi salzburgi polgármester-választáson Bernhard Auinger, a szociáldemokrata SPÖ jelöltje győzött Kay-Michael Dankllal, az Ausztria Kommunista Pártjának (KPÖ – Kommunistische Partei Österreich) polgármesterjelöltjével szemben. Míg Auinger a szavazatok 62 és fél százalékát, addig Dankl 12 ezer szavazattal lemaradva a voksok 37 és fél százalékát szerezte meg.
Sikerük titka természetesen nem az, hogy ennyien lelkesednék a kommunista eszmék iránt, valószínűleg nem is tudják, mit jelent ez a gyakorlatban, Ausztriának ugyanis nem volt része abban a „szerencsében”, amiben hazánk részesült, mikor majdnem fél évszázadon át kommunista diktatúra működött Magyarországon.
Ellenben az történt, hogy az osztrák kommunisták hosszú évek óta egy témára fókuszáltak, ez pedig a lakhatás kérdése, ugyanis a nagyobb osztrák városokban ez komoly problémát jelent, főként a fiatalok számára. A belvárosban nem is lehet már találni elérhető áron albérletet.
Ezeket a problémákat karolták fel, és úgy tűnik, ez elég volt a grazi és salzburgi választóknak is, hogy egy olyan eszme – vállaltan – örököseit és jelenkori képviselőit támogassák, mely világszerte 100 millió halálos áldozatot szedett.
De ha ez nem lenne elég, az egykori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódja, az egyre reménytelenebb helyzetben lévő Magyar Szocialista Párt (MSZP) és annak társelnöke, Komjáthi Imre is osztrák elvtársaiból merítene erőt. Nem sok sikerrel. Az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) Facebook-oldalán az alábbi borítókép fogad minket:
Komjáthi elvtárs ezt meglátva meg is találta a „varázsszót” (szolidaritás), amely segíthet lassan már mérhetetlen pártján, és az alábbi posztot fogalmazta meg, gondosan ügyelve, hogy a szolidaritás szó sokszor olvasható legyen:
Komjáthi elvtárs is felszállna tehát a kommunizmus „robogó vonatjára”, és erről ökéntelenül a régi vicc jut eszünkbe, amely így hangzik:
Megy a vonat a kommunizmus felé, amelyen Lenin elvtárs a masiniszta. Viszonylag rövid út megtétele után előrerohannak az utasok a vezérlőállásba.
– Lenin elvtárs, elfogyott a fűtőanyag, hogy jutunk így el a kommunizmusba?
– Elvtársak, a gőzös kazánjába dobálják be ruháikat, az is éghető, így is tovább tudunk haladni.
Az utasok leszórják ruháikat, elégetik, ám ez kevésnek bizonyul.
– Lenin elvtárs, már megint leálltunk. Mit tegyünk? Hogy jutunk így el a kommunizmusba?
– Elvtársak, az önöknél lévő élelmiszer is éghető anyag, dobálják be a kazánba!
Kis idő múlva újra mennek:
– Lenin elvtárs, az élelem is elfogyott és megint leálltunk!
– Na, elvtársak – mondja Lenin -, akkor nincs más hátra, mint a mögöttünk lévő talpfákat is fel kell szedni.
Ám a talpfák gyorsabban fogynak, mint amennyit a gőzös kazánja eszik. Kisvártatva megint lefulladnak. Az utasok megint mennek:
– Lenin elvtárs, nincs élelmünk, éhezünk. Nincs ruhánk, fázunk. Előre jutni nem tudunk, de vissza se tudunk menni, mert felszedtük a mögöttünk lévő talpfákat. Mit csináljunk, hogy eljussunk a kommunizmusba?
– Most már semmit. Megérkeztünk.
(Kiemelt kép: Kay-Michael Dankl / KPÖ / Facebook)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
