Donald Trump felhatalmazást adott az iraki rakétatámadásokra adandó válaszlépésekre

Donald Trump amerikai elnök felhatalmazást adott az előző napi iraki rakétatámadásokra adandó esetleges válaszlépésekre - közölte Mark Esper amerikai védelmi miniszter csütörtökön.
A tárcavezető elmondta, hogy egyeztetett Donald Trumppal, aki felhatalmazást adott arra, hogy "ha erre kerülne sor, megtegyük a szükséges lépéseket".
A védelmi miniszter nem kívánt válaszolni a konkrét intézkedéseket firtató kérdésekre.
"Nem fogom megtáviratozni az Egyesült Államok válaszlépéseit"
- fogalmazott. Arra a kérdésre pedig, hogy elrendelhetnek-e válaszcsapást iráni célpontok ellen, azt felelte: "minden megoldás terítéken van, de arra a csoportra vagy csoportokra összpontosítunk, amely vagy amelyek szerintünk Irakban elkövették a rakétatámadást".
Szerdán este tizennyolc rakéta csapódott be a Bagdadtól mintegy húsz kilométernyire északra fekvő Tadzsi támaszponton, ahol többek között amerikai katonák is szolgálatot teljesítenek. A támadásban két amerikai és egy brit katona életét vesztette, tucatnyian megsebesültek. Bár az akcióért eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, Washington szerint az Irán támogatását élvező iraki milíciákat terheli érte a felelősség.
(MTI) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás