loading
Menü
Támogatás

Ismét születési nemük szerint tartják nyilván Columbus City tanulóit

2025. ápr. 8. 14:36
2 perces olvasmány
Ismét születési nemük szerint tartják nyilván Columbus City tanulóit

Teljesen leforrázta az érintett diákokat, valamint szélsőliberális tanáraikat, mikor megtudták, hogy Columbus városának iskolái ismét a diákok születési neme szerint tartják nyilván a tanulókat, nem pedig a szerint, aminek képzelik magukat – derül ki a helyi média beszámolóiból. 

Az egyik szülő, aki „transzneműnek” nevelte gyerekét, felháborodottan panaszolta az erre mindig érzékeny médiának, hogy a diákok még csak egy értesítést sem kaptak arról, hogy innentől kezdve az iskola nem ismeri el az általuk bemondott „nemüket”. 

Az illető szülő lánya (aki magát fiúnak képzeli), mikor ezt megtudta, állítólag pánikrohamot kapott, berohant a mosdóba – az nem derült ki, melyikbe –, majd hívta az illúziót felbujtó szüleit. 

Természetesen a hír hallatán azonnal ellepték a környéket a jogvédőknek csúfolt felforgatók, akik egyre hangsúlyozták: Ohio államnak „egy befogadó közösségnek” kellene lennie, ezt azonban már nem érzik. 

Sőt, mint egy helyi „aktivista” kifejtette, „már nem tudja jó szívvel visszaküldeni fiát az iskolába”. Az nem derült ki, hogy tényleg fia van-e, vagy pedig csak fiút szeretett volna, ezért telebeszélte lánya fejét ostobaságokkal, míg el nem hitette vele, hogy ő voltaképpen „rossz testbe született”, és igazából „fiú”.

„Megvédik” az iskolától

A szülők beszámolójából kiderült, fiúnak öltözött lányukat azóta vissza se engedték az iskolába, „az ő biztonsága érdekében”. Szerintük ugyanis az intézmény „megfosztja fiukat a tanulás lehetőségétől”.

Az iskola elnézést kért, amiért nem értesítették előre a változásról az érintetteket. A rendelkezést azonban nem vonták vissza, tehát innentől kezdve nem erősítik egyetlen gyermek téveszméit sem. 

„Egy bocsánatkérés nem elég. Amit mi akarunk, az az elszámoltathatóság!” – szögezte le a korábban is idézett helyi aktivista, nem részletezve, hogy ezzel tulajdonképpen mire is utal.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás