Bírósághoz fordul az AfD szélsőségessé nyilvánításuk miatt

Az Alternatíva Németországért (AfD) párt hétfőn bejelentette, hogy bírósághoz fordul, miután a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) a múlt héten hivatalosan is szélsőséges szervezetnek minősítette a pártot.
A párt társelnöke, Alice Weidel egyik szóvivője elmondta, hogy az AfD panaszt nyújtott be a közigazgatási bíróságon Kölnben, ahol a BfV székhelye is van. A bíróság megerősítette, hogy a kereset megérkezett a törvényszékre – tájékoztat az MTI.
A BfV pénteken jelentette be, hogy konkrét bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a párt olyan erőfeszítéseket tesz, amelyek „veszélyeztetik Németország demokratikus rendjét", illetve figyelmeztetett arra is, hogy összeegyeztethetetlen az ország szabad, demokratikus rendjével, hogy a párt a német nemzet fogalmát etnikai és származási alapon határozza meg.
A pénteki döntés alapján a BfV fokozott megfigyelés alá vonhatja a pártot, amely a legnagyobb ellenzéki erő a német szövetségi törvényhozásban, és a legutóbbi választáson a második legnagyobb politikai erővé vált az országban.
A Mi Hazánkkal szövetségben álló párt elítélte a BfV pénteki döntését, mert az politikailag motivált, és a párt lejáratását és kriminalizálását szolgálja.
Kiemelt kép forrása: dpa Picture-Alliance via AFP
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás