Ostrom alatt a demokrácia: Hogyan fordulnak a német hagyományos pártok a népakarat ellen?

Évtizedek óta nem látott módon rendülnek meg a német politikai rendszer alapjai. A keletnémet tartományok választási eredményei világosan mutatják: óriási szakadék tátong a német polgárok akarata és a berlini politikai vezetés között. Ez már nem pusztán választási kudarc, hanem a német demokrácia mélyreható válságáról van szó.

A különbség a hagyományos pártok és az Alternative für Deutschland (AfD) között a 2025. februári választás során túlságosan jelentős volt ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni.

Szászországban az AfD harminc százalékot szerzett, míg a Zöldek alig öt százalékra voltak képesek. A Zöldek válasza erre a leckére azonban nem az önkritika, hanem az AfD betiltásának követelése. Ebben a lépésben felismerhetők azok a tekintélyelvű reflexek, amelyek a német történelem során már többször is tragikus véget értek.

A hagyományos pártok reakciója különösen nyugtalanító. Ahelyett, hogy megértenék, miért fordulnak a keletnémetek az AfD felé, inkább a rendőrséghez és a bíróságokhoz folyamodnak. Ezek a módszerek ismerősek lehetnek – nem a weimari köztársaság utolsó éveire emlékeztetnek, hanem a nyugatnémet állam korai időszakára, amikor a hatalom minden eszközzel igyekezett elhallgattatni a kellemetlen politikai hangokat.

A német Alkotmányvédelmi Hivatal már megfigyelés alá helyezte az AfD egyes szárnyait. A bíróságok pedig most azon gondolkodnak, hogy az egész pártot szélsőségesnek minősítsék. Természetesen ezt az alkotmányos rend védelmének nevezik – valójában azonban egy demokratikusan megválasztott párt módszeres felszámolásáról van szó.

A történelem tanúsága szerint a demokráciák ritkán külső támadás miatt buknak el. Általában azok ássák alá őket, akik a nevükben lépnek fel. A weimari köztársaság sem Hitlerrel omlott össze, hanem azokkal a konzervatív politikusokkal, akik azt hitték, kézben tarthatják a radikalizmust. Ma hasonló hiba körvonalazódik – csak fordítva: a liberális és baloldali elit úgy véli, demokratikus eszközökkel számolhatja fel politikai ellenfeleit.

Az AfD népszerűségének okait érdemes alaposan megvizsgálni. A párt által felvetett kérdések – az európai integráció túlzásai, a bevándorlási politika súlyos kudarcai, a német energiapolitika teljes bukása – mind olyan égető témák, amelyeket a hagyományos pártok évekig következetesen tabuként kezeltek. Most, hogy ezek a problémák már tagadhatatlanul nyilvánvalóak, ahelyett, hogy őszintén beismernék súlyos tévedéseiket, inkább a kellemetlen igazságokat kimondó hírnököt próbálják minden eszközzel elhallgattatni.

A német energiapolitika különösen szemléletes példa erre a folyamatra. Az atomenergia politikai alapon történt elhamarkodott feladása, a megújuló energiaforrásokba vetett tudománytalan és vak hit – mindez tisztán ideológiai megfontolásokból történt, nem pedig józan, ésszerű gazdasági számítások alapján. Az AfD politikusai és szakértői már évekkel ezelőtt világosan figyelmeztették a német közvéleményt ezeknek a felelőtlen döntéseknek a katasztrofális következményeire. Ma már gyakorlatilag mindenki számára nyilvánvaló: Németország energiafüggősége súlyos nemzetbiztonsági és stratégiai kockázattá nőtte ki magát.

A német sajtó szerepe ebben a folyamatban különösen elszomorító. Azok az újságírók, akik egykor büszkén hirdették a tárgyilagosságot és a véleménysokszínűséget, ma már nyíltan pártpolitikus szerepet vállalnak. Az AfD-ről szóló tudósítások olyanok, mintha egy ellenségről írnának, nem pedig egy törvényes politikai pártról. Ez már nem újságírás – ez politikai hadjárat.

A digitális korlátozások és cenzúra még ennél is aggasztóbbak és veszélyesebbek. A közösségi média multinacionális cégei rendszeres német politikai és szélsőbaloldali aktivista nyomásra egyre gyakrabban törlik az AfD-s politikusok személyes fiókjait, súlyosan korlátozzák a párt támogatóinak alapvető szólásszabadságát és politikai véleménynyilvánítási jogát. Akik állandóan a náci diktatúra elleni heroikus küzdelemre hivatkoznak, valójában pontosan a totalitárius propaganda leghatékonyabb módszereit alkalmazzák: az ellenfél hangjának teljes és végleges elhallgattatását. Ez a digitális cenzúra a politikai ellenőrzés egy teljesen új határvonalát jelenti, amely lehetővé teszi a nyilvános beszéd korlátozását formális törvényi cenzúra szükségessége nélkül.

Különösen felháborító, hogy ezt a folyamatot „a demokrácia védelmének” álcázzák. A demokrácia lényege éppen a vélemények sokszínűsége, a politikai verseny, az ellenzék méltányos elismerése. Aki ezeket felszámolja, az nem a demokráciát védi – hanem diktatúrát épít.

A német intézmények baloldali átvétele már évtizedek óta zajlik. Az egyetemeken, a sajtóban, még a nagyvállalatoknál is egyetlen világnézet uralkodik. Aki kérdéseket tesz fel a bevándorlási politikával, a klímaháborúval vagy az európai integráció mértékével kapcsolatban, azt azonnal megbélyegzik és kirekesztik.

Ez a helyzet azonban nemcsak Németországot érinti. Szerte Európában látható: a liberális vezetés egyre erőszakosabb módszerekkel reagál a szuverenista kihívásokra. Brüsszel nyomást gyakorol a tagállamokra, hogy tartsák be az ideológiai vonalat. A magyar és lengyel példa jól mutatja: aki nem hajlandó behódolni, azt gazdasági és politikai fegyverekkel próbálják térdre kényszeríteni.

Az AfD sikere korántsem véletlen. A párt azoknak a német választóknak ad hangot, akiket évtizedek óta figyelmen kívül hagytak. Ezek az emberek látják: országuk elveszíti függetlenségét, kultúrája átalakul, gazdasága gyengül. Jogos aggodalmaik vannak és joguk van ahhoz, hogy ezeket demokratikusan kifejezzék.

A német politikai vezetés most válaszút előtt áll. Vagy visszatér a valódi demokratikus verseny elveihez, vagy folytatja az ellenzék elhallgattatására irányuló kísérleteit. Az utóbbi egyenes út a demokrácia összeomlásához.

A történelem figyelmeztet: a német múlt tele van olyan példákkal, amikor a hatalom azt hitte, hogy erőszakkal elhallgattathatja az ellenvéleményeket. Ezek a kísérletek sosem vezettek jóra. A demokrácia nem azzal erősödik, hogy betiltják a kellemetlen kérdéseket feltevő pártokat – hanem azzal, hogy őszinte válaszokat adnak ezekre a kérdésekre.

Az AfD választási sikereiből a német nép ébredése olvasható ki. Végre van egy párt, amely ki meri mondani az igazságot a német politika kudarcairól. A felelős vezetők feladata lenne meghallgatni ezeket a hangokat és tisztességes vitában tisztázni a nézeteltéréseket. Ehelyett az elhallgattatás útját választják, ami történelmi tapasztalatok szerint mindig a hatalom gyengeségének jele.

Németország jövője azon múlik, hogy képes-e visszatérni a valódi demokratikus szabályokhoz. Ha folytatódik a jelenlegi irány – a korlátozás, a politikai üldöztetés, az ellenzék kriminalizálása –, akkor Németország nem demokrácia marad, hanem valami egészen más. És ezt nemcsak a németeknek, hanem egész Európának fel kell fognia.

(A Junge Freiheit, Eigentümlich Frei, Die Welt, Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomán)