Szilícium-völgyi vezetők egyenruhában: új tartalékos egység a technológiai háború küszöbén

Az Egyesült Államok hadserege 2025. június 13-án történelmi lépésre szánta el magát: a 201-es különítmény – Vezetői Újítási Hadtest néven létrehozott tartalékos egységbe négy, a Szilícium-völgy élvonalához tartozó technológiai vezetőt nevezett ki közvetlenül alezredesi rangban. Shyam Sankart, a Palantir műszaki igazgatóját, Andrew Bosworthot, a Meta műszaki igazgatóját, Kevin Weilt, az OpenAI termékfejlesztési vezetőjét és Bob McGrew-t, az OpenAI korábbi kutatási igazgatóját avatták fel és emelték a tartalékos tisztikar soraiba.

A kinevezések nem hagyományos katonai szolgálat eredményeként születtek. A kiválasztott szakemberek gyorsított képzési programon vettek részt, amely a legalapvetőbb katonai ismereteket ölelte fel. A tényleges szolgálat évi körülbelül százhúsz órát jelent, vagyis mintegy kéthetes elköteleződést, elsősorban vezető tanácsadói tevékenység formájában. Ahogy Shyam Sankar a The Free Press című lapban írta: „Ma csatlakozom a hadsereghez” – kifejezve elkötelezettségét a nemzeti védelem iránt.

A kezdeményezés középpontjában a hadsereg átalakulási programja áll, amely a fegyveres erők korszerűsítését szolgálja. A DefenseScoop szerint a program célja, hogy a hagyományos katonai felépítés mellett helyet kapjanak a mesterséges intelligencia, az ember-gép együttműködés, a pilóta nélküli járművek és a robotika megoldásai. A Breaking Defense jelentése alapján a 201-es különítmény tagjai éppen ezen a találkozási ponton tevékenykednek, szakértelmükkel hozzájárulva a hadsereg hatékonyabbá tételéhez.

A különítmény elnevezése sem véletlen választás. A „201" a világhálós adatátviteli szabvány egyik állapotkódja, amely új erőforrás létrejöttekor jelenik meg. A név tudatos döntést tükröz: itt valóban újfajta tartalékos egység jött létre, amely nem egyszerű kiegészítő erő, hanem technológiai tartalék a hadvezetés kezében.

Történelmi szemszögből ez nem teljesen ismeretlen gyakorlat. Az Egyesült Államok már a tizenkilencedik század óta delegált civileket magas katonai rangokba, ha megkülönböztetett szaktudásra volt szükség. Orvosok, lelkészek és mérnökök esetében ez bevett eljárás volt. A mostani eset újdonsága abban rejlik, hogy a hagyományos katonai képességeket nem az emberi ellátás, hanem a számítástechnikai terület felé keresik. Az, hogy gépeket programozó szakemberekből közvetlenül alezredesek lesznek, a katonai kultúra jelentős szemléletváltását jelzi.

A támogatók szerint ez a legkézenfekvőbb út: ha a hadsereg nem építi be a legújabb technológiákat, lemaradás fenyeget. Kína és Oroszország már aktívan dolgozik mesterséges intelligencia által vezérelt pilóta nélküli járműveken és önvezető harci rendszereken. Már nem kérdés, hogy ezek meghatározó tényezőkké válhatnak a jövő háborúiban.

A Task & Purpose katonai lap szerint ez példa nélküli lépés a modern hadsereg történetében. Természetesen nem hiányoznak az ellenvélemények sem. A kritikusok szerint veszélyes precedens, ha technológiai vállalatok vezetői magas katonai rangot kapnak. Nemcsak szakértelmük, hanem közvetlen vezető szerepük kockázatai miatt is aggályos lehet ez. A védelem és a technológia összefonódása társadalmi feszültséget kelthet olyan kérdések mentén, mint: 

• Ki viseli a felelősséget, ha egy működő mesterséges intelligencia rendszer hibás harci döntést hoz?
• Hogyan biztosítható, hogy a civil technológiai befolyás ne árnyékolja be az átlátható ellenőrzést?

Magyarországon is élesedik a nemzeti önrendelkezés és a nemzetközi technológiai függőség közötti feszültség. A kormányzat büszkén hirdeti az okos városok, az elektronikus közigazgatás és a számítástechnikai oktatás programját. Ugyanakkor egyre erősebb kritikák fogalmazódnak meg arról, hogy ez a korszerűsítés gyakran külföldi, sőt külső érdekek által vezérelt technológiai elemekre támaszkodik. Ezek felügyelete, adattárolása és biztonsága nem mindig átlátható hazai felületeken keresztül. Ez különös kettősséget teremt: miközben fenntartják a korszerűsítés szólamait, annak tényleges irányítását, legyen szó a műszaki elemek beszerzéséről vagy az adatkezelésről, külső vállalatokra bízzák.

A Mi Hazánk Mozgalom ezeket a folyamatokat határozottan bírálja. Álláspontjuk szerint a számítástechnika kapcsán állami adatvagyonról van szó, amely a nemzet alapköve. 

Ez nem lehet idegen technológiai cégek által ellenőrizhetetlenül tárolva vagy külföldi szervereken kezelve. A párt szerint az ebből fakadó biztonsági és önrendelkezési kockázatot nem lehet elhanyagolni. Magyarországon is fennáll a veszélye egy elidegenedett műszaki vezető réteg kialakulásának, hasonlóan az amerikai helyzethez. Ezért szükség van magyar nemzeti mesterséges intelligencia stratégia kidolgozására, amelyben kizárólag hazai fejlesztésű rendszerek használata, az állami felügyelet és a társadalmi átláthatóság lenne az elsődleges szempont.

A 201-es különítmény azonban nem puszta elméleti kísérlet, hanem aktív lépés egy technológiai háború küszöbén. Az amerikai diplomácia és hírszerzés számára is kritikus jelentőségű lesz, hogy hogyan alakul az a kapcsolat, amely a civil technológiai szférától a katonai döntéshozatalig vezet. Ha ez nem átlátható módon történik, az amerikai védelem intézményeinek hitelessége is megrendülhet.

Több amerikai törvényhozó már aggodalmát fejezte ki, bírálva azt, hogy a kulcsfontosságú technológiai döntéshozásban nincs elegendő nyilvános felügyelet. Tartanak attól, hogy azok a szereplők, akik jelenleg a számjegyesítés élvonalában állnak, hosszabb távon befolyásolhatják a hadsereg irányát.

Az amerikai kérdés így nem pusztán technológiai-katonai, hanem etikai, jogi és politikai dilemmák gyűjtőhelye lett. 

• Hogyan őrizhető meg a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, miközben a katonai versenyfutás egyre nagyobb sebességre kapcsol?
• Hogyan biztosítható, hogy a civil technológiai vezető réteg ne váljon a hatalmi szerkezet hangadó részévé?

Magyarország számára ez komoly tanulság. A számítástechnika nem csupán műszaki kérdés, hanem társadalmi és politikai is. Amíg az Orbán-kormány – kisebb-nagyobb kritikai hangok mellett – intézményesíti a külföldi szereplők tevékenységét a magyar közigazgatásban és adatkezelésben, addig a Mi Hazánk felhívása világos üzenet: magyar felügyelet, magyar döntéshozatal és magyar érdekvédelem nélkül nincs valódi nemzeti önrendelkezés.

Miközben az amerikai kezdeményezés még hagyományos keretek között – közbiztonsági és védelmi célok mentén – történik, Magyarországon a központosított politika nyíltan újabb műszaki hatalmi szerkezetet építhet ki. Hogy hazánkban ne ismétlődjön meg az amerikai modell kockázata, a hazai tartalékos rendszer fejlesztése során fontos lenne olyan biztosítékok beépítése, amelyek garantálják a technológiai rendszerek nemzeti felügyeletét, az adatkezelés átláthatóságát és társadalmi ellenőrzését.

A 201-es különítmény tehát nem csupán amerikai katonapolitikai kísérlet, hanem világjelenség. Vajon képes lesz-e a demokrácia önnön korlátai dacára felismerni és kezelni a technológiai hatalom előretörését? És vajon Magyarország felismeri-e időben, hogy helyi szinten is a számítástechnikai önrendelkezésé a jövő?

(A DefenseScoop, Breaking Defense, Defense News, The Free Press, ExecutiveGov, Homeland Security Today nyomán)