Felháborodtak a németek, amiért egy rendezvényen meghallották eredeti himnuszukat

Ismételten nagy port kavart az öngyűlöletre nevelt németek körében, hogy a Német Tűzoltóbajnokság megnyitóján a DJ egy pendrive-ról véletlenül az eredeti német himnuszt indította el, nem az újat, amit úgy megcsonkítottak, mint a német öntudatot. A jelenlévők mind felháborodtak, a nézők „megrökönyödtek” – írja a Bild.
S, hogy miért „nem kívánatos” a német himnusz első versszaka? Nos, ennek sok oka van a megszállt Németországban. Egyfelől ezt előszeretettel játszották 1933 és 1945 között, ami miatt ugye már eleve kötelező utálni. Másrészt olyan kijelentéseket tartalmaz, mint hogy „Németország, Németország mindenek felett”, ami ugye az utolsó, amit egy mai német gondolhat, hiszen az elvárt hozzáállás a „Németország, Németország mindenek alatt” – ezzel a jelszóval azért könnyebb rávenni a németeket saját országuk és kultúrájuk elpusztítására.
A szövetség elhatárolódik országa himnuszától
A DJ elárulta, a hanganyagot a tűzoltószövetség egyik képviselőjétől kapta. A Német Tűzoltószövetség az eset kapcsán azonnal leszögezte, elhatárolódnak a történtektől és „kiállnak a demokratikus alapértékek mellett”. Az elfogadás és tolerancia nevében pedig nem tolerálják az ilyesfajta viselkedést. Megnyugtattak mindenkit, hogy a „felelőst” rövid úton megtalálták és eltávolították. Így mindenki lelki békéje helyreállhat a „trauma” után.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás